Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

A felújított hősök szobrának átadása

PrintFriendly and PDF

április 21.,16:30

Magyarország Kormánya anyagi hozzájárulásával és a Városi Hivatal segítségével sikerült a Hősök Szobrát felújítani. Az átadási ünnepség 2018. április 21-én, szombaton 16.30 órakor kezdődik az Alapiskola kertjében.

Strešňák Gábor – a múzeum igazgatója ismerteti a felújított emlékművel kapcsolatos tudnivalókat, Németh Gabriella – városi képviselő, a pályázat folyamatát, Bošňák András – katolikus káplán, megszenteli a Hősök Szobrát, Bohony Beáta – református lelkész, megáldja a jelenlevőket.

Az ünnepség után koszorúzás és gyertyagyújtás lesz, majd 17.30-kor szentmise kezdődik a Szt. Miklós templomban.

Az 1943-ban felállított első világháborús emlékművet a kommunista hatalomátvétel után ledöntötték, és csak az 1989-es társadalmi változások után került elő, majd 1993-ban sor került részleges újraállítására. A szobor egy kuruc és egy korabeli magyar katonát ábrázol, akik a történelmi magyar címerre tekintenek, a címer fölött azonban a magyar Szent Korona hiányzott, mivel nem találták meg.

Az újraállítás során nem kerültek elő az eredeti márványtáblák sem, amelyek az elesett hősök névjegyzékét tartalmazták, ezért csak az akkor ismert nevek kerültek a szobor hátoldalára. Mára újabb hetven elesett hős neve vált ismertté, nevüket kegyeleti okokból szintén pótoltuk. A szobor korabeli fényképek alapján eredeti formájában került felújításra.

A szenci magyar közösség évek óta sürgette az emlékmű eredeti állapotban való visszaállítását, kegyeleti és közösségformáló okokból, mely erősítené a közösségi emlékezetet, ezzel pedig a helyi szórványmagyarság közösségi megtartásának összetartó erejét.

Részletek

Dátum:
április 21.
Időpont:
16:30
Esemény Category:
Esemény Tags:

Helyszín

Hősök Szobra
Szenc, Szlovákia
MEGOSZTÁS