Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Húsvét a Galántai Honismeretei Múzeumban

PrintFriendly and PDF

március 24.,13:00

Március 24-én, szombaton 13.00 órai kezdettel szervezik meg a Családi nap – Húsvét a múzeumban című rendezvényt a Galántai Honismereti Múzeumban.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amelyen Jézus Krisztus halálára és feltámadására emlékezünk. Ugyanakkor a tavasz érkezésének ünnepe is volt a húsvét, melyhez számos népszokás kapcsolódott. Ezt a hagyományt szeretnénk továbbra is életben tartani és átmenteni a fiatalabb generációk számára.

Az alkotóműhelyben húsvéti képeslapok és hímes tojások készülnek majd, a kézművesek megtanítanak korbácsot fonni, és bemutatják a drótozott tojás technikáját. Népviseletbe öltözött fiatalok és citerazene idézi a régi húsvétok hangulatát, amikor még az ünnep nem múlhatott el locsolkodás nélkül. A legkisebbek ismét örülhetnek az állatsimogatónak, illetve a népi játékoknak a múzeum udvarán. A rendezvény ideje alatt megtekinthetőek az állandó tárlatok és az Avarok és szlávok a Dunától északra c. új időszakos kiállítás is.

Töltsék együtt családjukkal a szombatot a Galántai Honismereti Múzeumban! A belépés ingyenes, a program Galánta Város támogatásával valósul meg.

Részletek

Dátum:
március 24.
Időpont:
13:00
Esemény Category:

Helyszín

Galántai Honismereti Múzeum
Galánta, Szlovákia
MEGOSZTÁS