Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

“Mérföldkövek XXI.” – helytörténeti konferencia – második napja

PrintFriendly and PDF

április 29.,08:45

A Pro Patria Honismereti Szövetség és társrendezői, a Csemadok Országos Tanácsa, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya és Udvardi Alapszervezete, Udvard Község Önkormányzata és a somorjai Bibliotheca Hungarica gyűjtemény 2017. április 29-én, 9 órai kezdettel rendezik meg Mérföldkövek címmel Udvardon a szlovákiai magyar helytörténészek XXI. országos találkozóját.

A rendezvény idén a reformáció ötszázadik, s a kitelepítés hetvenedik évfordulója, valamint a Szent László-emlékév jegyében valósul meg.

Magyar remények 1938-1941 címmel Popély Gyula, Magyar ellenálló csoportok a hallgatás éveiben címmel Bukovszky László, A reformáció eszméjének hatása a vallási és a nemzeti identitásra egyéni életutak alapján címmel Lévai Attila, a Selye János Egyetem Református Teológiai Kar dékánja, Szent László emlékek a Felvidéken címmel pedig Kovács László tart előadást.

Átadásra kerül ismét a Patria Díj, bemutatkoznak az ifjú helytörténészek és kiállítás látható majd a felvidéki Szent László emlékekről. Húsz év – visszatekintés az eddigi udvardi találkozásokra címmel Végh László idézi a Mérföldkövek eddigi évfolyamainak egy-egy pillanatát.

A rendezvényre mindenkit szeretettel várnak a rendezők.


Az április 29-i részletes műsor a következő:

 

8.45 Prezentáció

9.00 A kitelepítések és deportálások emlékoszlopának megkoszorúzása

9.30 A konferencia megnyitása Koncsol László, a Pro Patria Honismereti Szövetség elnöke

10.00 Szent László emlékek a Felvidéken előadás és a kiállítás megnyitója –  Kovács László

10.30 Magyar remények 1938-1941 – Popély Gyula

11.00 Magyar ellenálló csoportok a hallgatás éveiben – Bukovszky László

11.30 A reformáció lényege és szellemi-kulturális öröksége – Görözdi Zsolt

12.00 Mönni köllött szegényöknek adatok a rétei magyarok 1947-es kitelepítéséről – Tomovics Evelin

12.20 Húsz év visszatekintés a Mérföldkövek konferencia történetére – Végh László

12.45 A Patria Díj átadása

13.00 Hozzászólások, vita

14.00 Zárszó, ebéd

Részletek

Dátum:
április 29.
Időpont:
08:45
Esemény Category:
Esemény Tags:
, ,
Honlap:
http://www.csemadok-hu.eu/products/merfoldkovek-xx1/

Helyszín

Kultúrház
Udvard, Szlovákia
MEGOSZTÁS