Események betöltése

Vissza az összes eseményhez

  • Ez az event elmúlt.

Sajó Sándor megemlékezés Budapesten

PrintFriendly and PDF

február 2.,10:00

A Palóc Társaság február 2-án, pénteken 10.00 órai kezdettel szervezi meg Sajó Sándor, a trianoni fájdalom költője halálának 85. évfordulóján tartandó koszorúzási megemlékezését Budapesten.

A részletes program:

10.00 Gyülekező a Fiumei úti temető kapujánál

10.30 A megjelenteket üdvözli Z. Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke

A költő versét elmondja az ipolysági Pongrácz Lajos Alapiskola diákja

A szülőváros nevében mond beszédet Pálinkás Tibor, a Honti Múzeum és Galéria igazgatója

Sajó Sándor Nagyapám c. megzenésített versét gitárkísérettel énekli Belányi Gyula dalköltő

A Szent László Gimnázium diákja Sajó Sándor költeményét adja elő

Emlékező beszédet mond Cságoly Péterfia Béla, a Szózat c. világhálós folyóirat főszerkesztője

Koszorúzás

Szózat

Kőbányai Szent László Gimnázium (Budapest – Kőbánya, Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.)

A költő mellszobrának megkoszorúzása az iskola előcsarnokában

Szavalat

Megzenésített vers

Előadások a díszteremben

Sajó Sándor, a honszerető költő és pedagógus – Sárkány Péter igazgató

Az első évszázad rövid története különös tekintettel  Sajó Sándor igazgatói működésére – Szendrei Péter igazgató-helyettes

A mai gimnázium mindennapjai, céljai és sikerei

A Lechner Ödön és Vágó József  tervezte épület megtekintése

Részletek

Dátum:
február 2.
Időpont:
10:00
Esemény Category:
Esemény Tags:
,

Helyszín

Több helyszínen
Budapest, Magyarország
MEGOSZTÁS