18.5 C
Bratislava
18.8 C
Dunajská Streda
11.4 C
Banská Bystrica
13.6 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Kultúra

Szomorúan fogadtam Dobos Attila januári halálhírét. Neve egykor fogalom volt a magyar könnyűzenei életben, egy tucatnyi slágerét mind a mai napig játsszák a rádióadók....
Hiába az évek, a betegségek, mégis, mindig megdöbbent egy-egy jó magyar ember közösségből való távozása. Mert Száraz József az volt. Száz százalékon teljesített, amióta...

Megunhatatlan dallamok bűvöletében

Kálmán Imre a Nagy Háború idején komponálta világhírű operettjét. 1914-ben kezdte művének írását a csehországi Marienbadban, de a háború kitörése miatt csak egy év múlva folytatta....

Krisztus lelkétől vezérelt ember volt – Lukácsy György misztériumjátéka Esterházy Jánosról

A budapesti Nemzeti Színház Rubold Ödön rendezésében október 28-án mutatta be Lukácsy György Hazatérés című misztériumjátékát, amely a mártírsorsú felvidéki magyar politikus, Esterházy János...

A lévai zsinagógában indította koncertturnéját a Kor-Zár

Hét állomásból álló turnét indított november 12-én a Kor-Zár verséneklő együttes. A lévai zsinagógában megvalósuló koncerten főleg kortárs s mindannyiunk által ismert költők versei csendültek fel megzenésített formában.

Ezeréves archaikus imádságsorok a magyar himnuszban

Portálunkon korábban beszámoltunk róla, hogy Somorján tart előadást Harangozó Imre, az Békés megyéből, Újkígyósról érkezett néprajz- és néplélekkutató. Ki ne ismerné a Duna TV népszerű...

Konok Tamás munkáiból rendez kiállítást a Molnár Ani Galéria

Architekturális gondolkodása mentén mutatja be a magyar geometrikus absztrakt képzőművészet egyik legismertebb alkotója, Konok Tamás életművét február 10-től a budapesti Molnár Ani Galéria. Az Architektúra...

Tiboldi Mária emlékére

Szeptember 8-án értesültem a sajtóból, hogy Tiboldi Mária, a Budapesti Operettszínház örökös tagja elhunyt. Megrendített a hír, mivel a művésznővel az utolsó életműinterjút én...

Mécs László: Vadócba rózsát oltok

„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld” – írja a költő míves szavakkal, magvas gondolatokkal az első világháború borzalmairól, amikor egy májusi hajnalon...

A nemzeti kisebbségekről a nemzeti kisebbségeknek

Szerdán Pozsonyban került megrendezésre az a nagyszabású szeminárium, amelyen több panelbeszélgetés során a területen jártas hazai és külföldi szakemberek megvitatták a nemzeti kisebbségek védelmében...

Madách évszázadai

A fenti címmel szerveztek kétnapos nemzetközi tudományos konferenciát az alsósztregovai Madách-kastélyban. A tudományos találkozó méltó lezárása a Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett Madách-emlékévnek. Mint a konferencián is elhangzott: Alsósztregován indult el a Madách bicentenáriumához kötődő rendezvények sora, s itt is ért véget a rendezvényfolyam.

Gyűjtői csemege jelenik meg az Omega életműsorozatában

Gyűjtői csemege jelenik meg a napokban az Omega együttes életműsorozatában. Az eredetileg 1972-ben kiadott Élő Omega az 50. évfordulóra díszdobozban, négy CD-s verzióban, számos...

Cigánytábor a színpadon, hogy a romák megismerjék a kultúrájukat

Immár harmadik éve műsoron tartja a Teátrum Színházi Polgári Társulás A cigánytábor az égbe megy című kétrészes musicalt. Céljuk a cigány kultúra és mentalitás...

Csaknem száz kis „balerina“ és táncos lép ma színpadra Füleken

A salgótarjáni Mona Deja-Vu Tánciskola nem első alkalommal működik együtt a Füleki Városi Művelődési Központtal. Két év kihagyás után újra életre kelt a táncművészet...