11.1 C
Bratislava
12 C
Dunajská Streda
10.7 C
Banská Bystrica
10.3 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Kultúra

Szomorúan fogadtam Dobos Attila januári halálhírét. Neve egykor fogalom volt a magyar könnyűzenei életben, egy tucatnyi slágerét mind a mai napig játsszák a rádióadók....
Hiába az évek, a betegségek, mégis, mindig megdöbbent egy-egy jó magyar ember közösségből való távozása. Mert Száraz József az volt. Száz százalékon teljesített, amióta...

Magyar Filmek Fesztiválja másodszor

A Magyar Filmek Fesztiváljának második évadja zajlott a kassai Mosoly moziban. Március két utolsó napján hat filmet nézhetett meg a közönség. Örülünk ennek a kezdeményezésnek, mely Magyarország Főkonzulátusnak köszönhető, de egyelőre még nagyon kis létszámú közönséget vonz. Pedig nem akármilyen filmek voltak láthatók, s a belépődíj sem magas, 2-3 euró.

Akit a kíváncsiság és a kétely motivál alkotásra

Könyvbemutatóval egybekötött tárlatnyitót tartottak október 10-én a lévai Reviczky Házban. Kopócs Tibor képzőművész az alkotásain és a köteten kívül a művészet világába, az alkotás technikai fortélyaiba is bevezette a közönséget. Mint jelezte: egész alkotópályáját a kíváncsiság és a kétely motiválta.

8. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle: meghosszabbították a jelentkezési határidőt

A jelentkező zenekarok és szólisták közül a rátermettségük alapján előzsűrizéssel választják ki azokat, amelyek és akik a szemlére meghívást kapnak.

Ma indul a Kútfeszt Komáromban

A Dalafa Polgári Társulás és az Egressy Béni Városi Művelődési Központ – partnereivel karöltve – idén is megrendezi a Kútfeszt címet viselő zenés-színházi fesztiválját augusztus 31-e és szeptember 4-e között Komárom belvárosában, több helyszínen.

A kortárs irodalommal ismerkednek a Bázis által a diákok

A Bázis - Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesület N. Tóth Anikó vezetésével Irodalmi beszélgetések és felolvasások címmel ötrészes sorozatot indított, mely március 10-én Rimaszombatban ért véget.

A Félőlény Kassán a Márai Stúdióban

A KGSzT Diákszínpad október 16-án kétszer is bemutatta Békés Pál: A Félőlény című mesés játékát. A Kassai Gimnazista Színjátszó Társulat (KGSzT) 1996-ban alakult Bodon Andrea...

ARTér IV. – Az Irodalmi Szemle írótábora Várhosszúréten

Az Irodalmi Szemle augusztus 5. és 8. között immár negyedik alkalommal rendezi meg írótáborát, amelynek ezúttal a Jozefína Panzió ad otthont Várhosszúréten. A szervezők...

Farsangkor vonuljanak a dőrék és temessük a bőgőt

Olyan vagy, mint a farsangi dőre. A Csallóközben járja ez a mondás, ezzel illetik azt, aki igencsak tréfálkozó kedvében van. A farsang hosszú évszázadok...

Omega Oratórium a rimaszombati református templomban

Az Oratórium című produkciót Rimaszombatban mutatta be utoljára a legendás Omega együttes. A turnésorozat utolsó állomása május 14-én volt a református templomban a dunaszerdahelyi...

Még lehet jelentkezni a roma tehetségkutatóra

Szarka Tamás Kossuth-díjas zeneszerző, zenész egyedülálló roma tehetségkutató felhívást tett közzé és legújabb,  Esthajnal című lemezbemutató koncertjére keres roma vendégelőadókat. Az ősbemutatóra 2022. augusztus 19-én...

Befejeződött a 8. Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle szakmai értékelése

Ezúttal is Vásárúton rendezték meg a Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Szemle döntőjét. A Kárpát-medencei Öröm a zene tehetséggondozó program felvidéki fordulójának célja a helyi magyar...

Záhorszky Elemér-emlékest

A Csemadok Érsekújvári Alapszervezete szervezésében, Klein Ottokár, a város polgármestere védnöksége mellett a város főtéri kulturális központjának nagytermében került megrendezésre a hétvégén szombaton este hattól a Záhorszky Elemér-emlékest.