Bükkfürdőn és Kőszegen ezen a hétvégén folytatódnak a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság küzdelmei. A határokon túli magyarlakta területekről érkező kétszáz fiatal négy sportágban – asztalitenisz, kézilabda, birkózás, sakk -, valamint irodalmi és történelmi vetélkedő keretében méri össze tudását. A “nemzeti diákbajnokság” ötletgazdája Kű Lajos (a képen), a Ferencváros és a magyar futballválogatott egykori kiválósága, szervezője pedig az Aranycsapat Alapítvány.
Az alapítvány célja, hogy segítse az ún. anyaországban és az elcsatolt területeken élők kapcsolattartását, egymásra találását.

“Teszük ezt hittel, sporttal, kultúrával. Nem túlzás ezt állítanunk, a sportvetélkedőt irodalmi és kulturális rendezvények, istentiszteletek kísérik. A Kárpát-medencei magyar diákok egy közös célért, egy közös sportbajnokságért egy zászló alatt küzdenek. Azzal, ami most történik, egy nagyon régi álmom valósul meg. Évek óta járom a történelmi Magyarországot, és mindig foglalkoztatott a kérdés, hogyan lehetne elősegíteni azt, hogy például a szabadkai jobban megismerje a kassait, a székelyudvarhelyi találkozzon a beregszászival, vagy a dunaszerdahelyi a lendvaival. Sporttal, labdarúgással foglalkozó emberként úgy véltem, leginkább egy labdarúgótorna megszervezésével tudok ez ügyben tenni valamit. Erre már 2004-től folyamatosan sor is kerül, futballban mindig erősek voltunk (a labdarúgótorna döntőjét a Fradi-pályán rendezzük), de ehhez fokozatosan más sportágak is társulnak. Hangsúlyozom, e versengésnek elsősorban nem a sportteljesítmény, hanem a magyar–magyar kapcsolatok építése a célja. Emellett persze lehetőség kínálkozhat tehetséges fiatal sportolók felfedezésére is” – mondta portálunknak Kű Lajos.

A diákbajnokság most folyó versenyeinek megnyitóján – a rendezvénysorozat egyik fővédnökeként – részt vett Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja elnöke is. A nemzeti diákbajnokságba évről évre bekapcsolódnak a felvidéki diáksportolók is.

– Felvidék Ma –