53652

A Duna északi partján fekvő Karva területén találkoztak a kényelmes és biztonságos kerékpározás szerelmesei, hiszen hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a reku (fekvőbicikli, fotelbringa).

Az utóbbi időben egyre sűrűbben lehet találkozni rekumbensekkel, ezekkel a különös, nálunk még szokatlan járművekkel. Mi lehet az oka, hogy terjed a fekvőkerékpár, miben jobb a hagyományos kerékpárnál? A választ az I. Szlovákiai Fekvőkerékpáros Találkozó főszervezőjétől, a Bátorkeszin élő Marcsa Andrástól és feleségétől, Klárától kaptuk.

„Bár ránézésre a kerékpárboltokban kapható különféle jellegű kerékpárok, mint például az országúti, a hegyi vagy a bmx kevéssé hasonlítanak egymásra, egy dologban szinte teljesen egyformák: mindegyiknél nagyjából álló helyzetben, valamelyest előredőlve tekerünk. Ez azt eredményezi, hogy testsúlyunk nagyrészt a hátsónk keskeny, érzékeny részén nyugszik, kisebb részt pedig a karunk, illetve a csuklónk van leterhelve. Tény, hogy hosszabb-rövidebb táv megtétele esetén már jelentkeznek emiatt kellemetlenségek, mint a fájdalom, a kidörzsölődés. Sokan persze erre azt mondják, hogy egy sportteljesítmény akkor ér valamit, ha megszenved érte az ember, de akkor vajon miért igyekeznek a gyártók egyre kényelmesebb, ergonómikusabb sporteszközöket kifejleszteni? Ilyen alapon például miért nem futnak a futók mezítláb?

Nem, egyáltalán nem baj, ha olyan módon sportolunk, ami megkíméli testünket az egészségre ártalmas, vagy legalábbis szenvedést eredményező megterhelésektől.

Mindez ráadásul a kerékpáros életkorának előrehaladásával egyre fontosabbá válik. Az elterjedőben lévő új bicikli típus, a fekvőkerékpár – más néven rekumbens – egyik legnagyobb előnye pont a hihetetlen komfortosságában áll. Hogy miképp tudták a tervezők ezt elérni? Képzeljük csak el, hogy egy fotelben, vagy egy nyugágyban ülünk, illetve fekszünk, miközben az elénk helyezett pedálokon nyugvó, nagyjából vízszintesen lévő lábainkkal tekerünk. Ebben a pozícióban testünk tömege a popónk párnázott részén és a hátunkon nyugszik, jelentős felületen elosztva. Mindez rendkívüli kényelmet biztosít, így elkerülhetőek a problémák még hosszú távokon is. Sőt, alsó kormányzási mód esetén még a kezünket sem kell felemelnünk vállmagasságig, mivel ekkor karjaink ejtett helyzetben lehetnek. A fekvőkerékpárok ráadásul nem „csak” jobban idomulnak testünk igényeihez, hanem még jellemzően gyorsabbak is hagyományos rokonaiknál. Nem véletlen, hogy valamennyi, kizárólag emberi erővel elért sebességi rekordot rekumbensekkel tartanak. (Sík terepen, szélcsendben, 200 m-es rövidtávon például a rekord jelenleg már 132 km/h felett van!)

Ez legfőképp annak köszönhető, hogy a fekvős testhelyzet a kisebb homlokfelület miatt jelentősen kisebb légellenállást eredményez, márpedig 20-30 km/h felett a befektetett energia több, mint 80%-a ennek leküzdésére fordítódik. Ha tehát kevesebb energia vész el a légellenállás leküzdésére, akkor ugyanannyi energiával gyorsabb lehetsz vagy messzebbre juthatsz. Ezen két fő előnyön kívül még számtalan egyéb is felsorolható, mint például:többet látsz a környező tájból, hiszen nem az aszfaltot bámulod, hanem az előtted lévő tájat. A közvélekedéssel ellentétben, fekvősként nagyobb biztonságban érezheted magad, hiszen egy fekvőkerékpár elég feltűnő, így a közlekedés egyéb résztvevői jobban felfigyelnek ránk, és nagyobb ívben kerülnek ki. Baleset esetén jelentősen kisebb a komoly sérülés kockázata, mivel elöl nem a fejed, hanem a lábad van, ami azért sokkal többet kibír,könnyebben lefogyhatsz egy fekvőkerékpáron, ugyanis a pulzusod alacsonyabb, ezáltal a zsírégető tartományban maradhatsz kerékpározáskor. Lehetne még folytatni a sort, de minden szónál többet ér a személyes tapasztalat. A lényeg, hogy a tapasztalataink alapján fekvőkerékpárral nagyobb kedved lesz bringázni, így többet fogsz mozogni, sportosabb leszel, és mindezek mellett még új barátokra is lelsz!

Tegyük azért hozzá, hogy a fekvőkerékpár nem csak a sebességről szól. Rengeteg örömmel tud szolgálni mindazok számára is, akiknek a gyorsaságnál fontosabb a táj és a környezet nyugodt szemlélése, a túrák alatti kellemes beszélgetés a társakkal, a valóban kényelmes testhelyzet, mely nem gyötri meg a testet még sok órás tekerés alatt sem.”

A három napos találkozón 7o fekvőkerékpáros jelent meg, Erdélyből,Magyarországról, Csehországból és Szlovákiából. A találkozó résztvevői egy túrán vettek részt az ősszel átadott Komárom –Karva kerékpárúton, útközben pihenőt tartottak Zsitvatőn, a zsitvatoroki békekötés emlékműnél és Izsán, a római kori tábor romjainál. A fekvőkerékpár népszerűsítése érdekében körutat tettek Dunamocs –Dunaradvány- Virt –Marcelháza- Madar – Bátorkeszi –Búcs településeken keresztül.

A találkozó alatt volt bringapróbálgatás, tanácsadás, lassúsági ügyességi verseny és szalonnasütés is. A fekvőkerékpárosok tanácsa azoknak, akik a jövőben szeretnének fekvőkerékpározni: bátran válasszanak olyan modellt, mely tényleg a céljaiknak megfelelően van kialakítva, és élvezzék a használatával megtapasztalható örömöt minél gyakrabban, hiszen mi értelme lenne drága kerékpárjuknak, ha csak a falnak dőlve várakozna ránk a garázsban, vagy az erkélyen? Az életet élni kell, nem pedig csak álmodozni arról, hogy milyennek kellene lennie!
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>

Miriák Ferenc
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”51607,49516,48314″}