Kitelepítettek emléknapja
6.9 C
Bratislava
6.8 C
Dunajská Streda
3.6 C
Banská Bystrica
4.7 C
Košice
1 EUR: 312 HUF
1 EUR: 1.12 CZK

Címke: Kitelepítettek emléknapja

„Eltüntetni a felvidéki magyarokat” – megemlékezés a felvidéki kitelepítettekről

Az eseményt a Szövetség párt helyi szervezete rendezte, amelyen Andruskó Imre, a gimnáziumi igazgatója, egyúttal városi és megyei képviselő a nagy múltú bencés gimnázium utolsó, az 1943-1944-es tanévben kiadott évkönyvéből olvasott fel mementóként: „Tájékoztató a jövő tanévre: egyelőre semmit sem tudunk közölni az új tanévet illetően”. „Azóta már tudjuk: az 1944 májusában írt mondatokat a kassai kormányprogram, a beneši dekrétumok, a csehországi deportálások, kényszerkitelepítések követték – mi pedig ezekről az eseményekről, évekről jöttünk megemlékezni” – fogalmazott.

Emléknap a Dunán, a Rákóczi Szövetség hajóján

Hetvenhat éve indulnak el képzeletünkben újra és újra a vonatszerelvények a jogfosztott, megalázott, otthonukból elűzött felvidéki magyar családokkal az ismeretlenbe. Százezernél többen: öregek és...

Feketenyéken is megemlékeztek a kitelepítettekről

A Felvidékről kitelepítettek emléknapján Feketenyéken minden évben tisztelettel emlékezünk a falunkból elűzött családokra, akik főleg Mosonszolnokon voltak kénytelenek újrakezdeni az életüket. A polgármester asszony, Csady...

Április 12. a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja

Április 12. a Magyar Országgyűlés egyhangú határozata értelmében 2012 óta a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja. A Rákóczi Szövetség minden évben fontosnak tartja, hogy méltó módon megemlékezzen...

Szőgyénben az Összetartozás keresztjénél emlékeztek a felvidéki magyarok 75 éve történt...

Az április 12-én tartott közös tatai megemlékezést követően Szőgyénben is megemlékeztek a felvidéki kitelepítettek emléknapjáról. A tatai Mindszenty téren felállított kereszt pontos mása a szőgyéni emlékparkban, a templom előtt emelkedik a magasba.

Berényi József Somorján: továbbra is biztonságpolitikai kockázat vagyunk!

Berényi örömét fejezte ki, hogy a felvidéki fiatalok közül sokan emlékeznek. „Fontos, hogy a megoldatlan feladatokat generációról generációra adjuk át egymásnak, abban bízva, hogy az igazság hangja egyszer majd Szlovákiában is érvényesül” – mondta.

Tisztelgés az elűzött, elmenekült magyarok emléke előtt

Pontosan 75 évvel ezelőtt, 1947. áprilisi 12-én indult el az első szerelvény az otthonaikból kiűzött felvidéki magyar családokkal a számukra ismeretlen alföldi települések felé. A hetvenöt éve történt eseményekről még mindig tudnak új részleteket, új összefüggéseket felkutatni a történészek.

Közös emlékezés Tatán, a Felvidékről kitelepítettek emléknapján

Két év kényszerszünet után Tata Város Önkormányzata ismét közös emlékezésre hívta a testvértelepülési Szőgyén küldöttségét. 75 évvel ezelőtt 135 szőgyéni család kényszerült elhagyni otthonát, akik Tatán vagy környékén leltek új otthonra.

A felvidéki magyarok kálváriájára emlékeztek a településeinken

Nagymácsédon is megemlékeztek a felvidéki magyarok elleni jogtiprásról, a kitelepítésről és a deportálásról. A Felvidékről kitelepítettek emléknapját minden év április 12-én tartják a Magyar Országgyűlés 86/2012-es határozata alapján, ugyanis 1947-ben ezen a napon kezdődött a szlovákiai magyar lakosság Felvidékről való kitelepítése. A megemlékezést a Szövetség helyi szervezete és a helyi alapiskola szervezte.

Balogtamásiban a kitelepítettek emlékkövénél emlékeztek

A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete immár hagyományosan Balogtamásiban emlékezik meg a kitelepítésekről. Idén a megemlékezés virágait elhelyezte a Szövetség párt Rimaszombati járási elnöksége nevében...

Az erősek megmaradnak

A Rákóczi Szövetség a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján 2022. április 12-én, Budapesten, egy dunai hajón emlékezett arra a több mint 100 ezer magyar emberre, akik...

Potápi: a határon túli magyarság hitet tett Magyarország mellett

Az április 3-ai választáson a határon túli magyarság hitet tett Magyarország, a magyar kormány és a folytatás mellett - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős...

Az elmúlt hét legolvasottabb cikkei