A Via Nova Ifjúsági Csoport Beiratkozási körút címmel országos programsorozatot indított el, melynek következő megállója december 5-én az Érsekújvári Csemadok-házban volt, hogy kiemeljék, számukra fontos a magyar iskolákba beiratkozó gyermekek helyzete.

Boldog gyerekek arcától virult ki a Csemadok-ház Érsekújvárban, ahol a Via Nova ICS tagjai Mikulással és ugrálóvárral, mákos kaláccsal és teával fogadták őket, valamint a szülőket és pedagógusokat. Pekarik Katica előadásával kezdődött a műsor, aki gitárja kíséretében a már közismert dalokkal, amelyek a télapóról, a száncsengőről szóltak, nagy sikert aratott a gyerekek körében. A programot a Via Nova ICS elnöke, Nagy Péter nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy el szeretnék juttatni minden háztartásba az ezen alkalomra készült rövidfilmet, amelyet DVD formájában ajándékba adnak minden szülőnek. A rendezvényt megtisztelték a magyar tannyelvű oktatási intézmények igazgatói és pedagógusai, Novák Mónika, az Érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskola igazgatónője valamint Száraz Dénes, az Érsekújvári Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója. A rövidfilm levetítését Novák Mónika szavai követték, aki megköszönte a Via Nova ICS-nek, hogy létrehozta ezt a programot, majd kiemelte: „Minden iskolának megelőző intézménye az óvoda, és ne csak magyar iskolában kezdjék meg tanulmányaikat a gyerekek, hanem már az óvodában.” Száraz Dénes pozitívan értékelve ezt a kezdeményezést, hozzáfűzte: „Csodálatos magabiztossággal mozognak itt, a Csemadok-házban a gyerekek, mert otthon érzik magukat, mert az anyanyelvükön szólnak hozzájuk, mert otthon az anyanyelvükön, magyarul beszél velük szülő és nagyszülő. Ne szakítsuk meg ezt a folyamatot! Ügyeljünk arra, hogy ez mindig így legyen, nevelkedjenek gyermekeink biztonságban, boldogságban.”

FelvidekMa, ba