Tegnap a Speciális Bíróság újabb kísérletet tett arra, hogy helyszíni vizsgálat keretében állapítsa meg, vajon meddig tarthatott a nyitrai diáklány útja az autóbuszmegállótól addig a helyig, ahol – állítása szerint – ketten rátámadtak, mert magyarul beszélt. Hediveget, akárcsak a múltkori vizsgálatkor, egy személy helyettesítette, mivel a lány ügyvédje nem szerette volna, ha védence személyesen lett volna jelen, ami viszont azt jelentette, hogy ismét nem az eset rekonstrukciója történt. A lányt helyettesítő személy kétszer tette meg az utat a megállótól az egyetemig, az első alkalommal nem egészen négy perc alatt, míg a második alkalommal több mint négy perc alatt.

Ugyankkor jelen volt az a két tanú, akik azt állítják, hogy látták Hedviget tavaly augusztus 25-én a tett elkövetésének helyszínén. Mindkettő annak a magán őrző-védő szolgálatnak a tagjai, melynek irodájától nem messze megtalálták a diáklány cipőit.

„A kísérlet szertefoszlatta azt a teóriát, miszerint nem ül az időfaktor” – állítja Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica.

Jaroslav Kozolka ügyész nem kívánta kommentálni a helyszíni kísérlet eredményét.

Kvasnica ígéretet kapott arra, hogy a közeli órákban megkapja Hedvig szeptember 9-i kihallgatásának teljes képi és hanganyagát, mely egyébként közel öt és háromnegyed óráig tartott. A diáklány a sajtótájékoztatón pszichikai nyomásra panaszkodott. „Hat rendőr kiabált rám, hogy valljam azt, hazudtam. Azzal fenyegetőztek, hogy ha ezt nem vallom be, akkor börtönbe zárnak” – mondta pár nappal a támadás után.

A rendőrség azt állítja, hogy az eset nem úgy történt, ahogyan azt a diáklány állítja, ezért hamis tanúzással vádolják őt.

SME, FelvidékMa