Sajnálattal és értetlenül állunk azon közlemény előtt, amelyet Komárom két településrészének polgármestere adott ki egy országos napilapban megjelent írásra reagálva. Az a véleményünk, hogy a két vezető  nem akarja megérteni, hogy a határok eltűnése Komárom városában nem politikusokról, nem pártokról szól, hanem a városról, a városban élő emberekről, a komáromiakról!

Mégpedig nem  egy nappal a történelmi esemény bekövetkezte után, hanem akkor, amikor végre eltűnik ez a gúnyhatár, ami számunkra eddig is csak egy vonalat jelentett nemzet és nemzet között. Arra szerettük volna – teljes jószándékkal – felhívni a figyelmet, hogy nem mehetünk el tétlenül a soha vissza nem térő alkalom mellett és mindenkinek, aki részese akar lenni újkori történelmünk e jeles pillanatának, ott a helye a hídon december 20-án, éjfélkor! Az, hogy a hivatalos ünnepség szervezői ezt miért nem így gondolták, nem a mi tisztünk megítélni, erről azoknak kell elszámolni, akik egy vurstli szintjén szeretnék „emlékezetessé tenni” ezt a nemes pillanatot. Köszönettel tartozunk a két polgármesternek az ingyen propagandáért és őszintén reméljük, hogy mint két felelős városvezető, jelen lesznek velünk együtt a hídon, ahol véglegesen összenő, ami összetartozik!
Találkozzunk tehát december 20-án éjfélkor!! Írjuk együtt a történelmet!!

Dr. Molnár Attila dél-komáromi önkormányzati képviselő

Petheő Attila észak-komáromi önkormányzati képviselő
FelvidékMa – szerkesztett változat