A kormány január elsejétől fél évre megnyitotta a II. pillért. Azóta több mint 1086 spóroló lépett vissza az első pillérbe, tehát a Szociális Biztosítóba – tájékoztatott a Szociális Biztosító szóvivője, Lýdia Výborná.

Egyre jobban emelkedik azon spórolóknak a száma, akik a II. pillérből kilépve visszatérnek a Szociális Biztosító kötelékébe. Egy héttel ezelőtt ugyanis a tőkepilléres rendszerből kilépők száma alig haladta meg a négyszázat.
A Nyugdíjpénztárak Asszociációja azonban egyáltalán nem tartja vészesen magasnak ezeket a számokat. Az asszociáció elnöke, Peter Socha úgy véli, a helyzet még nem olyan, hogy nyugtalankodnunk kellene miatta.
Hasonló véleményen van a Munkaügyi Minisztérium is, amelynek a Szociális Biztosításról szóló törvénymódosítása alapján megnyílt a II. pillér. Egyelőre úgy látják, a tényekhez nincs mit hozzáfűzniük. Azzal érvelnek, hogy megtették a fő dolgukat: lehetőséget adtak az embereknek, hogy kilépjenek a tőkepilléres rendszerből, de azt is, hogy belépjenek, ha úgy vélik érdemes – álltja a Michal Stuška, a szaktárca szóvivője.
A II. pillér pontosan fél évig lesz nyitva. Amennyiben a jelenlegi kilépési trend tovább folytatódik, akkor június végéig a II. pillérből mintegy 13 ezren lépnek ki. Kérdéses viszont az, hogy milyen mértékben fog a későbbiek során emelkedni a kilépők száma és mennyien hagyják a kilépést az utolsó pillanatra. A jelenlegi számok ugyanis egyáltalán nem irányadóak a jövőre nézve.
A Munkaügyi Minisztérium egyelőre nem változtat azon a nézetén, hogy 2008 első félévében a tőkepilléres nyugdíjspórolási rendszerből több mint 30 ezren lépnek ki, de ugyanakkor legalább tízezren be is lépnek.
A minisztérium egyelőre nem akar polemizálni a számok felett. Abban azonban biztosak, hogy egyre nagyobb mértékben fog növekedni azon spórolóknak a száma, akik úgy vélik, nem előnyös számukra a II. pillér. Ebben az esetben az előrejelzett számadatok valósággá válhatnak.
Másrészről viszont egyelőre nem tudni, hogy hányan lépnek be a II. pillérbe azok közül, akik ezt eddig még nem tették meg. A nyugdíjpénztárak ugyanis nem tudják megkülönböztetni, hogy kik az új ügyfelek és kik a régebbiek. Ilyen áttekintéssel egyelőre a Szociális Biztosító sem rendelkezik.
HN, FelvidékMa