Szlovák ellenzéki képviselők szólították fel a polgármestereket, hogy ne engedjék meg Ján Slotáéknak kettős keresztek elhelyezését egyes falvakban.

A Szlovák Nemzeti Párt a szlovák államiság jelképének számító kettős keresztet elsősorban a magyarok lakta Dél-Szlovákiában akarja felállítani. Az ezt ellenző szlovák kereszténydemokrata parlamenti képviselők egyike, František Mikloško képviselő kijelentette: “a kettős kereszt szent jelkép, ezért nem állíthatja fel egy olyan párt, amely a gyűlölet hordozója és terjesztője”.

A Slota-párt a szlovák államiság jelképének számító kettős kereszteket akar országszerte elhelyezni idén. Az egyik kiszemelt célpont Révkomárom (Komárom), amely a szlovákiai magyarság egyik legfőbb kulturális központjának számít. A második legnagyobb pozsonyi kormányerő elnöke ezt januárban jelentette be azt követően, hogy egy kelet-szlovákiai, szlovákok lakta faluban az ő részvételével felavatták az első ilyen keresztet.

“Egész Szlovákiában szlovák kettős kereszteket fogunk állítani, délen is, hogy ne kelljen azt néznünk, hogyan röpködnek Dél-Szlovákia felett a hülye turulmadarak” – mondta Slota. Arra utalt, hogy számos dél-szlovákiai magyarlakta településen turulmadaras emlékmű áll , nagy részük az első és/vagy a második világháború áldozatainak tiszteletére.

A Szlovák Nemzeti Párt azt szeretné nyilvánvalóvá tenni, hogy nem enged azoknak, akik kétségbe akarják vonni az ország területi integritását és a szlovák államiságot. Slota megjegyezte, Komáromban nem volna szabad megismétlődnie annak a néhány évvel ezelőtti helyzetnek, amikor a Duna-parti városban a Matica Slovenská szlovák nemzeti kulturális intézmény nem állíthatott szobrot a két szláv hittérítőnek, Cirillnek és Metódnak, mert – véli a nemzeti párti elnök – a helyi önkormányzat ezt különféle indoklásokkal megakadályozta.

A szlovák kormánypártok január elején bejelentették: 2008 a szlovák történelmi és nemzettudat erősítésének éve lesz, és ezt az idén az önállósága 15. évfordulóját ünneplő állam különféle rendezvényekkel, programokkal is támogatni kívánja.

A Slotáék ellen fellépő szlovák kereszténydemokraták néhány nappal azelőtt nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy a bíróság kártérítés fizetésére kötelezte Duray Miklóst, amiért a politikus 2006-ban fasisztának nevezte Slota pártját. Ezek a képviselők azt mondták, hogy sohasem azonosultak Duray politikájával, de egy olyan országban szeretnének élni, ahol szabad a politikai véleménynyilvánítás. Feltették a kérdést: most már Szlovákiában egyetlen pártról sem jelenthető ki, hogy fasiszta?

FH
Kapcsolódó cikkek: