Szombaton (február 2-án) Nagyidán tisztújító közgyűlést tartott a Magyarok Világszövetsége Felvidéki Országos Tanácsa, ahol megjelent Patrubány Miklós, a MVSZ elnöke is.

Az egykori Csáky-kastélyban, melynek utolsó tulajdonosa házasság útján Schell báró családja volt, jelenleg a községi hivatal működik. Snyír Ferenc polgármester, a MVSZ választmányának tagja köszöntője és történelmi kalauza után és az elnöki beszámolót és tájékoztatót követően került sor a választmány megújítására.
A felvidéki régió elnöke Fuksz Sándor lett, az alelnökök pedig Popély Gyula és Mihályi Molnár László. A Világszervezet az idén augusztusban tartja VII. világkongresszusát a hetven évvel ezelőtti alapítás óta, melyre a felvidéki régió nyolc küldöttét is jóváhagyták.
A szervezet fő tevékenységeként a magyar nemzeti egységre való törekvést, a kettős állampolgárság elnyerését, az önrendelkezési jog elérését és az elmúlt kilenc évtized igazságtalan magyarellenes döntéseinek felülvizsgálatát jelölték meg. Ezért kiszélesítik a felvidéki tagbázist, bővítik a tömegtájékoztató fórumaikat (újság, szellemi műhelyek, honlapok útján), és vissza kívánják szerezni a szövetség tekintélyét.
A közgyűlés szünetében Dráfy Mátyás Jászai Mari-díjas színművész Ratkó József “Segítsd a királyt” c. drámájának egy igen időszerű részletét adta elő.

FelvidékMa, mml