A roma származasú nők sterilizációja nem volt törvényellenes. A további nyomozás, amelyet az érintettek közül hárman kérvényeztek, továbbá a rendőrség és a Kassai Kerületi Ügyészség is azt igazolják, hogy a mintegy tíz évvel ezelőtti ügyben nem történt népirtásra utaló bűncselekmény. Az érintett nők valószínűleg ismét fellebbeznek a döntés ellen.

A Kassai Kerületi Ügyészség ismét lezártnak tekinti a roma származású nők sterilizációjának ügyét. Az esetet imét kivizsgálták, mert az érintettek közül hárman nem elégedtek meg a döntéssel, ezért  közös képviselőjük 2005-ben panaszt nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságnál. Az ügy azonban visszakerült a kerületi ügyészségre, és az harmadszor is arra a döntésre jutott, hogy nem történt népirtásra utaló bűncselekmény.

A három roma nő nem zárja ki, hogy a Kassai Kerületi Ügyészségre panaszt nyújtanak be vagy ismét fellebbeznek. A roma nemzetiségű nők állítólagos sterilizációja körüli botrány 2003-ban robbant ki. 1999-től mintegy 28 esetet jegyeztek föl a korompai kórházban és más nőgyógyászati-szülészeti osztályokon.

TA3, Felvidék Ma, sk