Idén az Európai Unióban a gazdasági növekedés 0,4 százalékponttal 2 százalékra – az euróövezetben pedig 1,8 százalékra – csökken, az infláció viszont fél százalékponttal 2,9, illetve 2,6 százalékra ugrik – áll az Európai Bizottság előrejelzésében.

Az okok ugyanazok, mint amelyek a Magyarországon is megfigyelhető folyamatok hátterében állnak (kivéve a hazai költségvetési kiigazítás következményét): az egekbe szökő nyersanyagárak, az Egyesült Államok gazdaságának befékeződése, valamint az ugyancsak a tengerentúlról elindult pénzpiaci válság, amely miatt drágulnak, és nehezebben hozzáférhető válnak a hitelek, ami nehezebbé teszi a beruházásokat.

Az elemzés készítői szerint a romlás átmeneti, a növekedés lassulása az év második felére megfordul, bár ennek feltétele, hogy az Egyesült Államok gazdasága is magára találjon és a pénzpiac is normalizálódjék – áll a jelentésben. Elemzők ezzel kapcsolatban pesszimisták, sokan elhúzódó amerikai recessziót várnak, a jelzálogpiacról kiindult általános pénzügyi válságnak pedig még nem látják a végét.

Az infláció megugrásának okait jól mutatja az úgynevezett maginfláció (ami nem tartalmazza a nyersanyagok és az idényjellegű mezőgazdasági termékek árának alakulását): 2008 januárjában ez 2,3 százalék volt, a teljes áremelkedés pedig 3,2 százalék. Az év végére a pénzromlás üteme visszatérhet a korábbi két és fél százalék (az euróövezetben 2 százalék) környékére.

FH