A Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus, a Magyar Írószövetség és a Magyar Versmondók Egyesülete ”ILLYÉS GYULA” IV. Nemzeti Vers- és Prózamondó Versenyt hirdet a Simontornyai Vármúzeum, a Tolna Megyei Illyés Gyula Emlékbizottság, az Illyés Gyula Emlékmúzeum és Ozora Önkormányzata támogatásával. A meghirdető szervezetek célja, hogy Illyés Gyula költészetét méltó módon életben tartsák, s hogy a nagy költő születésnapjáról kétévente megemlékezzenek. 2008-ban ezt a szándékot azzal bővítjük, hogy megemlékezünk a Nyugat. c. folyóirat alapításának 100. évfordulójáról is .
A verseny felfutásos rendszerű, előválogatókat 2008 tavaszán és kora őszén tartunk, később meghatározandó helyszíneken.
A döntő várhatóan 2008. november 8-9-én lesz a Tolna megyei Ozorán.
Részvételi feltételek:
a vers- és prózamondó versenyen részt vehet minden 15. életévét betöltött, hazai és határon túl élő magyar nyelvű amatőr vers- és prózamondó.

A szándékát bejelentő versmondónak
– két Illyés Gyula-;
– és két szabadon választott verssel, vagy prózával kell felkészülnie,
ebből egy a Nyugat alkotóinak tollából való mű,
a másik kortárs alkotás legyen.
Egy-egy vers, vagy próza hossza nem haladhatja meg az 5 percet.

A jelentkezési lapokat az alábbi címre kérjük küldeni (innen továbbítjuk majd az előválogatók szervezőihez…)

Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus
Művészeti Programok Főosztálya
1011 Budapest, Corvin tér 8.
A jelentkezési lapok a www.vers.hu illetve a www.mmi.hu/muveszetek oldalról letölthetők, illetve postai úton a fenti címről igényelhetők.
Információk:
Kiss László, tel.: +36(20) 512-7661, e-mail: vers@c3.hu;
Tóth Erzsébet, tel.: +36(1) 214-6019, +36(30)606-8366, e-mail: tothe@mmi.hu;
Tóth Zsuzsanna, tel.: +36(1) 225-6029, +36(30)748-0671, e-mail: tothzs@mmi.hu