Dunaszerdahelyen a Szent György római katolikus templomban a kedd reggeli szlovák és a szerdai magyar nyelvű misék állandó részei januártól latin nyelven zajlanak. Hogy erre miért került sor, s mi a lényege ennek, arról olvasható az alábbi írás.
Korunkban mindegyikünk számára teljesen természetes, hogy egyházi elöljáróink, kezdve szentatyánktól az egyes egyházközségek lelki vezetőiig az anyanyelvünkön szólnak hozzánk. Nem volt ez mindig így. A keresztény liturgia ősi nyelve az arámi volt, ezt használta az Úr Jézus az utolsó vacsorán. Az első századokban a kereszténység elsősorban a Római Birodalom területén terjedt el, amelynek keleti részén a görögöt, nyugati felén pedig a latint használták. Ezt követően nyugaton fokozatosan kialakult egy elv, mely szerint a héber, görög és latin nyelvek alkalmasak Isten Igéjének közvetítésére. A 9. században Szent Cirill (Konstantin) és Metód hittérítők a szláv nyelvű liturgiát terjesztették, rávilágítva annak fontosságára, hogy a hívek értsék a Szentírást és a liturgikus szövegeket. Végülis II. Adorján (Hadrián) pápa engedélyezte a szláv liturgikus nyelvet. Ez is nagy szerepet játszhatott abban, hogy a keleti területeken természetessé vált a népnyelvek liturgikus használata. Európa nyugati felén pedig a római eredetű latin liturgia terjedt el, melyre nagy hatással lehetett az is, hogy a középkorban Európa nagy részében a közigazgatás és a törvényhozás nyelve a latin volt. Talán az idősebb hívek még emlékeznek rá, hogy a 20. század első feléig kizárólag latin nyelven folyt a szent liturgia. Az Egyház az egység jelképeként tartotta fenn a latint. E téren jelentős változás történt a II. vatikáni zsinaton (1962–1965). A Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról ugyan egyértelműen kimondja: A latin nyelv használatát, (…) a latin szertartásokban meg kell tartani. (36. 1. §), de egyben folytatja: Mivel azonban mind a szentmisében, mind a szentségek kiszolgáltatásában, mind a liturgia más területein gyakran nagyon hasznos lehet a nép számára anyanyelvének használata, nagyobb teret kell számára biztosítani. Ez elsősorban az olvasmányokra és a felszólításokra, bizonyos könyörgésekre és énekekre érvényes… (36. 2. §) Mint látjuk, a Zsinat engedélyezte a nemzeti nyelvek használatát, de azt is hangoztatja, hogy a Római Katolikus Anyaszentegyház anyanyelve továbbra is a latin marad. Az említett konstitúció kiemeli: (…) gondoskodni kell róla, hogy a hívek a szentmise ordináriumának azon részeit, amelyek rájuk tartoznak, tudják együtt mondani vagy énekelni latinul is. (54) XVI. Benedek pápa a latin nyelv fontosságáról így ír a Sacramentum caritatis (A szeretet szentsége) kezdetű apostoli buzdításában: „Még általánosabban kérem, hogy a leendő papokat a szemináriumi évektől kezdve készítsék föl arra, hogy értsék és végezni tudják a szentmisét latinul, továbbá, hogy használni tudják a latin szövegeket és énekelni tudják a gregoriánt; ne mulaszszák el megtanítani a híveknek latinul legalább a legáltalánosabb imádságokat és a liturgia bizonyos részeinek gregorián énekeit.” (62) Egy útmutatás (L’heureux développement – 1966) a latin nyelv bizonyos fokú fenntartását szorgalmazza. Javasolja, hogy arra kijelölt templomokban, különösen a nagyobb városokban, és ott, ahol jelentős a turistaforgalom, rendszeresen legyen latin nyelvű szentmise. Mindezektől indíttatva és felbuzdulva 2008 januárjától a dunaszerdahelyi egyházközségben a szerdai magyar nyelvű (mely mindig reggel 7.00 órától), és a kedd reggeli (7.00) szlovák nyelvű szentmisék állandó részei latin nyelven zajlanak. Szolgálja ez mindnyájunk lelki felemelkedését és annak tudatosítását, hogy Egyházunk mindenki számára egységes anyanyelve a latin nyelv.
Nagy Péter
(Az írás a dunaszerdahelyi Apostol katolikus lap 2007. decemberi számában jelent meg.)
