Az édenkerti bűnbeeséssel elkezdődik az emberiség egymás elleni harca is. Ádám és Éva csak később tudatosítja engedetlensége következményét, amikor az elsőszülött fiú, Káin, oktalanul megöli testvérét. Mai vasárnapunk témája a két testvérpár: Káin és Ábel.
A Biblia tudósításából azonban nem derül ki, hogy miért éppen Ábel áldozatát fogadja el Isten, Káinét pedig nem. Isten viszont jól ismerte Káint. Tudta, hogy áldozata nem igazi felajánlás, nem szívből jövő. Ábel alázatos és hálás Istennek minden jótéteményéért. Ezért is fogadja el áldozatát. Milyen egyszerű is a képlet: az egyik fiú az áldott jóság, szeretet, háládatos szívű, alázatos, a másik viszont irigy, kapzsi, azonnal haragra gerjedő és akár kész gyilkolni is csupán azért, hogy a másikat eltiporja sikeréért. Az élet azonban nem ilyen egyszerű. Az erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, rosszindulat, csalás, irigység, káromlás, vetélkedés, harag, veszekedés éppúgy emberi tényezők, mint a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ember ugyanis önmagában hordozza a becsületes Ábel és a testvérgyilkos Káin jellemét. Csak rajtunk múlik, mikor melyik énünk tőr elő, s mikor melyiket nyomjuk el. Pluralista világunk jól kedvez a Káinoknak. Az elkövetett tettekért felelősséget vállalni nem akaró emberek virágkorukat élik. De a létbizonytalanság határán élő, a társadalomból kiábrándult emberből is sok van. Főleg azokból, akik mindenért mást okolnak. Még akkor is, ha rajtuk akarnak segíteni, de mégsem sikerül. Istennek az ilyen emberekre is szüksége van. Az olyanokra, mint Káin. Hiszen őket tudja a legjobban magához vonzani, amikor elérkezik az alkalmas idő.
A felvetett témával kapcsolatban Cséplő Veronika dunaszerdahelyi beosztott lelkipásztor gondolatai olvasható az alábbiakban.
Textus: 1Móz 4, 1-15
Kain és ÁbelAzután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól. Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő. Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből. Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta. Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta. Isten megátkozza KaintAkkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek? De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön. Ekkor Kain azt mondta az Úrnak: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.
Káin és Ábel története mindannyiunk számára egy jól ismert történet. Kiragadva néhány igeverset, még idézni is szoktuk egy-egy jellegzetes helyzetben. Különösen, amikor árulásról, elhagyásról, nemtörődömségről, gyilkosságról van szó. Azonban a történet egészét nézve, és nem kiragadva szavakat, mondatokat, az ember mindennapi viselkedését, reakcióját láthatjuk meg benne, és nem utolsó sorban az Istenhez való viszonyulását.
Ádámnak és Évának elsőszülötte Káin. Káin nevének jelentése: Jahvétől nyert, ahogy az új fordításban Éva mondja: Fiút kaptam az Úrtól. A fiút, akire büszke lehet. A fiút, akitől olyan sok mindent várnak a szülők, akire olyan nagyon odafigyelnek. A fiú, akinek az érkezése – a zsidó felfogás szerint- helyreállítja a zsidóasszony, de egyáltalán az asszony becsületét, és növeli értékét. Látni fogjuk, hogy sokszor éppen a sokat áhított, akitől mindig olyan sokat várnak, hogyan viseli ezeket a terheket.
Majd ismét szült Éva, és második gyermeke is fiú, akit Ábelnek, magyarul párának neveznek el. Nem ismerjük a gyermekkort, nem tudjuk milyen kapcsolatot ápolnak a gyermekek a szülőkkel, vagy a gyermekek egymás közt. Azt látjuk ebből a történetből, hogy mindketten megtalálják azt az elfoglaltságot, amivel Isten dicsőségére élhetnek. Nem unatkoznak, nem versenyeznek. Élik a mindennapokat annak rendje és módja szerint. Káin a földet műveli, csakúgy, mint Ádám, „verejtékével szerzi a kenyeret”. Eközben Ábel juhpásztorként teszi magát hasznossá. Mindketten áldozatot visznek az Úrnak. Mózes 2. könyve 34. részében a 19. versben mondja Isten az erre vonatkozó parancsát: „Enyém legyen mindaz, ami megnyitja anyja méhét, és minden hím jószágod is, amely marhád, vagy juhod elsőszülöttje”. És Káin áldozata is teljesen legális: „Földed első termésének javát vidd el Istenednek, az Úrnak házába!…”(2Móz 34,26). Ennek tesznek eleget mindketten, amikor különös dolog történik. Ennek a történetnek egyik fordulópontja ez. Isten rátekint Ábelre és áldozatára. Káinra és áldozatára pedig nem tekint. A kicsire, a másodikra, a párára Isten rátekint. Ez elég ok Káinnak, hogy haragudjon, hogy ezt kikérje magának. Káin kérdése lehetne: miért nem tekintett rám az Úr? Mit tettem másként? Mit rontottam el? Káin talán úgy érzi, amit ő tett az nem elég az Istennek. De Káin nem kérdez, hanem magában dúl-fúl, és haragszik. Haragját egyre jobban táplálja, szítja. Nem mondja ki, mert azzal talán bevallaná csalódottságát, és ő nem akar vesztesnek látszani. De, amit nem mond ki szavakkal, kifejezi testtartásával: lehorgasztja fejét! Mennyire jelentős már itt is a nonverbális kommunikáció, amikor nem képes kimondani, hát kifejezi szavak nélkül is, és Isten meglátja ezt is! Isten nem hagyta el Káint, szól hozzá, beszélget vele. Nem rekesztette ki szeretetéből, de most nem tekintett áldozatára. Isten komolyan veszi Káint, mert tudja mi van a szívében. Tanítja és formálja, de Káin csak azt látja, amit látni akar, hogy vele itt most nagyon kitoltak. Milyen sokszor látjuk mi is így az életünket. Ránk nem tekintettek, minket nem úgy kezelnek, mint a másikat. Mit tud az a másik, miért pont ő felel meg a kritériumnak? Istennek terve volt Káinnal, de Káin nem hallgatott Istenre. Isten azt mondja Káinnak: ha jót cselekszel emelt fővel járhatsz, ha pedig nem jól cselekszel a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodhatsz rajta. Emelt fővel járhatsz!- vagyis nincs okod arra, hogy lehorgaszd a fejed, nincs okod, hogy haragudj. De mi mégis ezt tesszük, hiszen így lehet a saját sebeket nyalogatni, így lehet önzőn csak a magunk bajára, terhére koncentrálni. Máris ellentétes a reakciónk arra, amire Isten felhatalmaz. Emelt fővel járni, nem azt jelenti, hogy büszkén, rátartian, lekezelően bánni a másikkal, vagy nézni a másikra. Hanem azt jelenti, hogy méltósággal viseli az életet az ember, és előre tekint. Azt nézi, ami még előtte van, és nem a kavicsot rugdosva az orra előtt, a múlton töpreng, és gyűjtögeti, kire haragudhatna még egy kicsivel jobban. De Isten figyelmeztet is: A bűn az ajtó előtt leselkedik, rád vágyódik! Ezzel legyen tisztában Káin. Ne legyenek senkinek illúziói, hogy majd őt elkerüli a bűn, a gonosz. Minél tisztábban akar élni az ember, annál több és nagyobb a bűn kísértése. De van megoldás, Isten újabb felhatalmazása: Uralkodhatsz rajta! Nem úgy van, hogy én nem tehettem, nem tehetek semmit. Gonosz hazugság az, hogy esélyem sem volt ellenállni, hogy tehetetlen voltam, mert erősebb volt nálam. Isten uralkodói hatalmat ad az embernek, és Jézus Krisztusban erősíti ezt meg. Az Isten igenis erőt ad az embernek, hogy ellenálljon a bűn hazug csábításának. Az 50. zsoltár 15. versében tanít Isten erre: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” Jézus Krisztus nevében kérhetjük Isten szabadító erejét és hatalmát, és Ő nem hagy cserben, csak figyelni kell Rá.
Káin azonban, akinek tekintetét elhomályosítja a gyűlölet, nem lát mást, csak azt, hogy őt elvetették, Ábelt pedig elfogadták. Haragját addig gyűjtögeti, míg megfogalmazódik benne az ölés, a pusztítás vágya. És meg is teszi. Látszólag gond nélkül, különösebb aggodalom nélkül, sőt talán még jogosnak is érzi tettét. Mennyi kárt tud okozni saját igazságunk hangoztatása, haragunk és gyűlölködésünk táplálása, szítása. Mert nem csak úgy lehet ölni, ahogy Káin fizikai valósággal kiontotta vérét testvérének. Lehet ölni szavakkal, tekintettel, gúnnyal, a másik ellehetetlenítésével, féltékenységből, törekvésből, mindenáron megfelelni akarásból. Senkinek az életét nem akarom górcső alá venni, csak saját életemre, ha gondolok, nekem is meg kell látnom, hányszor cselekedtem hasonlóan a hozzám közelállókkal is, de az idegennel is így. Hálás vagyok Istennek azért, hogy felnyitja szememet, szemünket, hogy meglássuk, belássuk, hogy szégyenkezzük, azért, amit gonoszul elkövettünk. Isten elátkozza Káint, mert még szégyellni sem tudta magát tettéért. Minden ember átok alatt van Krisztus nélkül. De Krisztus lett átokká helyettünk, hogy újra utunk legyen Krisztushoz. Sokan sokféle gonoszat elkövettünk már, és még el is fogunk életünk során. Azonban megláthatjuk most azt is, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy ezt rendbe hozza helyettünk. Ahogy Káinhoz is beszél Isten a gyilkosság után. Ahogy Isten még mindig nem zárta le a Káinnal való kapcsolatát, úgy velünk sem zárta le. Mert tart még a kegyelem ideje, amikor odamehetünk hozzá, hogy megvalljuk bűneinket, és új életet, megszentelt életet kezdjünk Istenünkkel. Adja meg Isten kegyelméből, hogy meg ne keményítsük szívünket, amikor beszél hozzánk. Ámen
