Nyolcvan százalékra emelkedett az euró 2009-es szlovákiai bevezetésének valószínűsége – derül ki a pozsonyi INEKO – Gazdasági és Szociális Reformok Intézete felméréséből. Mérvadó szakemberek szerint a közös uniós valutát 32,30- 33,33 korona/euró árfolyamon vezethetik majd be az országban.

Az INEKO intézet a Gazdaságelemzők Klubjával közösen 2006 szeptemberétől havonta elemzi, milyen az euró bevezetésének valószínűsége. 2006 őszén, vagyis röviddel a szociáldemokrata Robert Fico vezette szlovák kormány kinevezését követően még csak 52 százalék volt ez a valószínűségi mutató.

Szlovákiában jelenleg 2,4 százalék körülire becsülik a költségvetés deficitjét, tehát jóval a három százalékos maastrichti küszöb alatt mozog, amelyet az eurozónához csatlakozni akaró országok nem léphetik át.

A felmérés 18 szakértő véleményén alapul, és az INEKO figyelmeztet, hogy az euró bevezetésének valószínűsége akár a jelzett 80 százaléknál is magasabb lehet, mert az érintett szakemberek közül tíz 85 százalékos szintet jelölt meg. Az INEKO szerint azért is valószínű, hogy Szlovákiában már jövőre a közös uniós pénznem lehet a hivatalos fizetőeszköz, mert tavaly kiemelkedően jól teljesített az ország gazdasága.

Az euró bevezetésének kedvez, hogy tovább “dübörög” a szlovák gazdaság. Tavaly az országban átlagosan 11 százalék körül mozgott a munkanélküliség, ami 2,3 százalékkal kisebb a 2006-os aránynál. A gazdasági növekedés 2007-ben elérte a 10,4 százalékot, az átlagbér pedig meghaladta a 20 ezer koronát, ami nagyjából 160 ezer forintnak felel meg.

A fő kérdés most az, hogy miként alakul Szlovákiában az infláció – a jelenlegi ráta 3,3 százalék. A maastrichti kritériumok szerint ez 1,5 százaléknál jobban nem haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációs rátájú tagállam átlagindexét.

FH, Hír TV