A rendkívüli kormányülés döntése után a parlament februári ülése gyorsított eljárásban jóváhagyta azt a  munka-, család- és szociális ügyi minisztérium „műhelyében” készült törvényjavaslatot, amely röviddel a legutóbbi módosítás hatályba lépése után most ismét megváltoztatja az öregkori nyugdíjtakarékosságról szóló törvényt. A miértekről SÁRKÖZY KLÁRA parlamenti képviselőt, az MKP szociális és családpolitikai alelnökét kérdeztük. – Való igaz, a parlament januári ülésén gyorsított eljárásban ismét módosítás történt a nyugdíjspórolási rendszer II. pillérével kapcsolatban. A változtatás lényege: ha valaki úgy dönt, hogy kilép a II. pillérből, március 1-jétől ehhez nem szükséges a nyugdíjspórolási rendszerből kilépni szándékozó személy aláírásának hitelesítése. Az MKP és az ellenzék parlamenti képviselői élesen bírálták ezt a módosítást, félő ugyanis, hogy visszaélésekre kerülhet sor. Mindenkinek akadnak rosszakarói –  akár még családon belül is –, s mivel ezentúl kilépéskor nem kell hitelesíteni a kilépő személy aláírását, előfordulhat, hogy bárki bárkit kijelenthet a rendszerből anélkül, hogy az illetőnek tudomása lenne erről.

Véleménye szerint miért tartotta a kormány ennyire fontosnak, hogy a parlament gyorsított eljárásban tárgyaljon erről a módosító javaslatról?

– Robert Fico kormánya nagyon nehezen tudja elviselni, hogy a II. pillérbe befolyó pénzösszeg, ami mára több mint 40 milliárd koronát tesz ki, a nyugdíjpénztárakban mindenkinek a saját személyi számláján van elhelyezve. Tudvalévő, hogy a Szociális Biztosítóban, az ún. I. pillérben nagyon nagy a hiány, amit a kormány ebből a pénzösszegből szeretne fedezni. A Fico-kormány minden lehetőséget megpróbál kihasználni annak érdekében, hogy támadja a magántulajdont. Az MKP véleménye szerint akkor, amikor Szlovákiában több mint 14%-os a gazdasági növekedés (ilyen magas növekedés nem volt, s valószínű, hogy egyhamar nem is lesz) ezt a hiányt az állami költségvetésből kellene fedezni, nem pedig az emberek magán megtakarításaiból.

Mit javasolna, mit tegyenek a II. pillérben résztvevők?

– A törvény értelmében a rendszer 2008. január 1-jétől június 30-áig megnyílik. Ez alatt az idő alatt a II. pillérből ki lehet lépni, vagy be lehet lépni azoknak, akik eddig még nem léptek be. Nagyon nehéz egyöntetű tanácsot adni ebben a kérdésben, ám mindenképpen azt javasolnám az érintetteknek, hogy a kilépést nagyon alaposan fontolják meg, mert a jövőben folyósítandó nyugdíjukról van szó. Hosszú távon az egypilléres nyugdíjrendszer nem tartható fent, a Szociális Biztosító hiánya továbbra is csak növekedni fog, ehhez hozzájárul még a rossz demográfiai helyzet Szlovákiában, úgyhogy a jövő mindenképpen a két-, illetve hárompilléres nyugdíjrendszeré. A munkaerőpiacon először résztvevőknek mindenképpen azt javasoljuk, hogy gondolkodás nélkül lépjenek be a II. pillérbe, s ugyanezt javasoljuk azoknak is, akik még nincsenek 40 évesek. Semmiképpen sem javasoljuk a kilépést a 40 év felettieknek sem, akik már beléptek a II. pillérbe, abban az esetben, ha – egyelőre a 62 éves nyugdíjkorhatárig – elérik a 15 éves spórolási időt. Akik, rögtön az elején, tehát még 2004-ben beléptek a második pillérbe, azoknak mostantól már ennyivel kevesebb spórolási időt kell számolniuk, és valószínűsíthető az is, hogy a jövőben újra kitolják a nyugdíjkorhatárt.
Nem fogadható el az a nézet sem, hogy akinek kevesebb a bevétele, annak nem éri meg részt venni a II. pillérben. Tudvalevő ugyanis, hogy 2014-től a nyugdíjfolyósítás az I. pillérből is a járulékbefizetés nagysága szerint történik majd. Nem utolsó sorban fontosnak tartjuk megjegyezni azt is, hogy az ellenzéki képviselők egy csoportja az előző törvénymódosítás életbelépése után azonnal – 2007 decemberében – alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, hogy a parlament a kötelező spórolási időt 10 évről 15 évre emelte. A képviselők egyúttal kérték azt is, hogy a végleges ítélet megszületéséig, amely több évig is eltarthat, az alkotmánybíróság hozzon egy előzetes rendelkezést az ügyben.

Szeretnénk figyelmeztetni a kismamákat is, akik 2008. január elseje után gyermekgondozási segélyre mennek, s úgy döntenek, hogy a GYES ideje alatt is a II. pillérben kívánnak maradni, a szülés után 15 napon belül ezt az igényüket mindenképpen jelezzék a Szociális Biztosítónak. A biztosító ugyanis ezt nem teszi meg helyettük automatikusan, mint eddig.

Akik úgy döntenek, hogy kilépnek a II. pillérből, azoknak tudatosítaniuk kell, hogy az általuk megtakarított pénzösszeg a személyi számlájukról átkerül a Szociális Biztosítóba, ahol tulajdonképpen szétfolyik, ugyanis ebből az összegből fogják fedezni a mostani nyugdíjasok nyugdíját.    (-mkp-)