A Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom-Néppárt a Nový časban megjelent fizetett hirdetésben szólította fel Tibor Mikuš parlamenti képviselőt, hogy mondjon le képviselői mandátumáról. Eközben közzétették Mikuš korábbi ígéretét is, miszerint nem lép ki a néppártból és a parlamenti frakcióból.

A hirdetéssel kapcsolatban a képviselő úgy nyilatkozott, a publikálás jellemzi a mozgalom vezetőit, és nem érzi magára nézve kötelezőnek a fogadalmat, mivel mandátumát a választóktól kapta.

A HZDS nyitrai kerületi elnöksége már korábban felszólította Tibor Mikuš parlamenti képviselőt, hogy mondjon le mandátumáról. Mikuš, aki a Nagyszombati Önkormányzati Kerület elnöke, nemrég kilépett a néppártból, mert nem ért egyet annak új alapszabályával.

Ján Kovarčík, a párt nyitrai kerületi elnöke a sajtóirodának azt nyilatkozta, ha Mikuš becsületes ember lenne, betartaná a szavát, amelyet a parlamenti választás előtt adott és aláírásával is nyomatékosított, hogy amennyiben kilép a pártból, lemond mandátumáról. Tibor Mikuš néhány nappal ezelőtt jelentette be távozását a HZDS-ből, és közölte, hogy független képviselőként akar tovább dolgozni, és támogatni fogja a kormánykoalíciót.

Pátria, Felvidék Ma, TA3, sk