A Szlovák Konzervatív Demokraták képviselői és a Polgári Konzervatív Párt a 2010-es parlamenti választásokon közösen indulnak – ezt a döntésüket ma jelentette be a Kereszténydemokrata Mozgalom volt képviselője és a Szlovák Konzervatív Demokraták előkészítő bizottságának tagja, Vladimír Palko azzal, hogy erről még az idén döntenek a pártok szervei.

A közös választási listán való indulás fő okaként Palko felvetette, hogy  létrehozandó pártjuk számára a legközelebbi partner a Polgári Konzervatív Párt és mind a két pártot különböző utak kapcsolják össze már 1989 óta. Peter Zajac, a Polgári Konzervatív Párt elnöke megjegyezte, hogy a két pártnak jó esélye van az együttműködésre és a közös fellépésre, ugyanis mindkét párt már a nevében is hordja a konzervatív megnevezést.
„A KDS és az OKS kölcsönösen kiegészíti egymást, ezért úgy véljük, hogy közösen egy konzervatív spektrumot alakíthatunk ki Szlovákiában“ – konstatálta Peter Zajac.

A két párt képviselője kezdeményezni szeretnék, hogy a parlament foglaljon állást a Tibetben kialakult helyzetről és kérik, hogy az illetékesek szólítsák fel a kínai kormányt, hogy szüntesse meg a tüntetők ellen alkalmazott erőszakot.

TA3, Felvidék Ma, sk