A Fogyasztóvédelmi Intézet tapasztalatai is azt igazolják, sokan tartanak az euró bevezetésétől, elsősorban az árak megugrásától.

Az intézet azonban azon a véleményen van, hogy az új fizetőeszköz miatt az árak csak alig változnak majd, és az ármódosítással elsősorban a kis- és középvállalkozók élnek majd, avagy élnek vissza – fogalmazott az elnök, Pavel Hraško, aki szerint elsőként az energia ára lendül majd meg. Ezt azonban szerinte nem lehet csak az új pénznem számlájára írni, hiszen ez összefügg a kőolaj és földgáz világpiaci árának alakulásával. A Fogyasztóvédelmi Intézet arra számít, hogy a szolgálatatásokért is többet fizetünk majd, ugyanakkor az ipari termékek ára csökkenhet. A megtakarítások viszont minden bizonnyal veszítenek értékükből. „Sok tehát még a kérdőjel, hogy milyen hatása lesz az euró bevezetésének, hiszen kockázatai és előnyei is vannak“ – mondta Pavel Hraško, aki szerint tehát csak átfogó ellenőrzéssel lehet elejét venni a kereskedelmi túlkapásoknak.
Épp ezért az intézet további öt fogyasztóvédelmi szervezettel együttműködve indult a gazdasági tárca által meghirdetett pályázaton. A gazdasági tárca ugyanis azt ajánlotta a fogyasztóvédelmi szervezeteknek, szövetkezzenek, hogy minél több szervezet része legyen az ellenőrzésnek. Ennek ellenére azonban a 3 millió koronás pályázatot a korábban kivált Fogyasztóvédelmi Szövetség nyerte, megkérdőjelezhető körülmények között.
„Nem volt átlátható a pályázat – és a gazdasági tárca még mindig nem fektet kellő hangsúlyt a fogyasztóvédelemre“ – érvelt az intézet nevében Božena Stašenková. Az intézet tehát óvást emel a pályázat eredménye ellen, döntés híján is azonban lehetőségeikhez mérten ellenőrzik majd az árak alakulását az euró bevezetése előtt is azt követően is.

Pátria, Felvidék Ma, mj