Hivatalos látogatáson Pozsonyban tartózkodik Viktor Alekszejevics Zubkov orosz miniszterelnök. A kormányfő partnerével, Robert Fico miniszterelnökkel reggel Pozsony felszabadítása alkalmából megkoszorúzta a Slavínon a szovjet hősök emlékművét.

A koszorúzási ünnepségen a két kormányfő azt hangsúlyozta, hogy nem szabad megfeledkezni azokról, akik a második világháború idején felszabadították Európát. Zubkov arra figyelmeztetett, hogy nem engedik meg a világháborúval kapcsolatos események revízióját.

A II. világháborús veteránok előtt  Pozsony felszabadulásának  63. éfordulója kapcsán az orosz kormányfő, Viktor Zubkov látogatásával kapcsolatban Robert Fico kormányfő elmondta, hogy szégyelli magát a szlovák sajtó miatt, ahogyan  a magasrangú vendég látogatását tálalják. Beszédében hangsúlyozta, hogy a Slavín kezd olyan hellyé válni, amiről igyekszenek az emberek elfeledkezni. A skateboradisták helye lett, pedig jobb lenne, ha a szerelmes párok járnának oda. Fico egyébként azt is mondta, hogy az utóbbi két évtizedben egyre többen törekszenek arra, hogy ignorálják a két szláv nemzet egymáshoz való közeledését.

A koszorúzást követően az orosz kormányfő Pavol Paška parlamenti elnökkel tárgyalt, majd délután visszautazik hazájába.

Pátria, Felvidék Ma, sk, TA3