A Szlovák Orvosi Kamara a következő öt évben szeretné elérni, hogy egy orvos jövedelme elérje a 2900 eurót, vagyis a 92 795 koronát. A kamara elnöke, Milan Dragula szerint elsődleges szempont, hogy az orvosokat a pályán és itthon tartsák.

„Ez egy elég magas összeg, de ha szeretnénk őket megtartani, akkor igyekeznünk kell, különben elveszítjük őket“ – jelentette ki Dragula hozzátéve, hogy ezt a célt reálisnak tartja.
A rendszerbe ugyan több pénz kerül, viszont nem elegendő. Dragula pontosította kijelentését is: az említett összeget a kvalifikált orvosok kapnák, akiknek megvan a szakvizsgájuk, a fiatal orvosoknak viszont – szerinte – kevesebb jutna.

A kamara másik tagja, Juraj Hanzen is hasonló véleményen van. „Tudatosítani kell a következő kormánynak, hogy vagy megvalósul a Szlovák Orvosi Kamarának a víziója, vagy órási problémák keletkeznek az orvostársadalom alulfinanszírozása miatt az egészségügyben.

Az orvosi kamara szerint szintén törvénymódosítást szükséges  kieszközölni ahhoz is, hogy minőségileg elérhető és effektívebb egészségügyi ellátást tudjanak biztosítani mindenkinek.

TA3, Felvidék Ma, sk