152 alkotás érkezett a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete (MADE) és az Esztergomi Helyi Televíziós Egyesület által meghirdetett Együttélés dokumentumfilm fesztiválra. A benevezett filmek ingyenesen megtekinthetőek 2008. május 28-29-30-án az esztergomi Zöldházban. A rendezvény támogatói között van a Hír Televízió is.

A fesztivál célja összegyűjteni, egyúttal minősíteni azokat a rendszerváltozás óta, és természetesen a közelmúltban készült hazai és határon túli filmeket, televíziós műsorokat, amelyek a Magyarországon élő etnikai kisebbségek és a határon túl, a Kárpát-medencében élő magyarok jogi, társadalmi, és mindennapi problémáit dolgozzák fel, mutatják be.
A beérkezett alkotásokból szakmai előzsűri válogatta ki azt az 50 alkotást, amely a fesztivál versenyprogramját képezi. Az előzsűri tagjai Szilágyi Erzsébet médiaszociológus, Petrovszki Zoltán televíziós programszerkesztő és Zalán Vince filmkritikus voltak.

Zalán Vince, az előzsűri elnöke a beérkezett pályázati anyagok ismeretében elmondta: „Az elmúlt huszonöt évben, de különösen az utolsó nyolc-tíz évben számtalan film készült a kisebbségek történelmi-társadalmi helyzetéről. A hazai kisebbségek tekintetében jelentős számban születtek a roma társadalom aktuális helyzetét bemutató alkotások, míg a közép-európai térség kisebbségei körül az erdélyi magyarság múltját és jelenét megjelenítő alkotások voltak többségben.”
Az előzsűri hangsúlyozta, hogy a mezőny nagyon erős volt, így létrehoztak egy információs szekciót is, amelyben 12 alkotás szerepel, versenyen kívül.
A főzsűri javaslata alapján ítélik oda az MFB, a Duna Televízió, Esztergom Város Önkormányzata, az OKM és a MADE által felajánlott díjakat. Zsűri tagok: Lányi András író (elnök), Zalán Vince filmkritikus, valamint Péterffy András filmrendező. A Diákzsűri egy külön- és egy fődíjat ad át a fiatalok által legjobbnak tartott alkotások rendezőinek – olvasható a made.hu oldalon.

A rendszerváltozás óta teljesen megoldatlan a dokumentumfilmek terjesztése. A MADE, mint a fesztivál egyik szervezője arra vállalkozik, hogy az Együttélés fesztivál díjnyertes filmjeit DVD-n eljuttatja az egyetemekre, gimnáziumokba és a megyei könyvtárakba.
A fesztivál programjai között két kerekasztal-beszélgetés is szerepel. Az egyik a Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek problematikájának megjelenése a médiában, a másik a határon túl élő magyar kisebbségek problematikája a médiában. A beszélgetések meghívott kisebbségi vezetők, média szakértők és filmrendezők részvételével történik.
A fesztivált megnyitja dr. Hoppál Mihály, az MTA Néprajzi Kutatócsoport, valamint az Európai Folklór Intézet igazgatója.

A rendezvényről bővebben a olvashat MADE oldalán.

hír Tv