Múltunk számbavétele

Az országos népművészeti fesztiválok ötven éve címmel jelent meg nemrégiben Takács András könyve a Gyurcsó István Alapítvány gondozásában. A II. világháború befejezése után Csehszlovákiában a kulturális élet területén megindult egy folyamat: a cseh és a szlovák nemzet, valamint a köztársaság területén élő más nemzetiségek, etnikumok népi, nemzeti hagyományainak felkarolása.
Ezek a hagyományok képezték az újrainduló kulturális élet alapját. Csehszlovákia viszonylatában a dél-morva kisváros, Strážnice jelentkezett elsőnek. Itt régebbi hagyománnyal bírt a néptáncosok, a népi táncos, dalos, zenei hagyományokat őrző és ápoló csoportok, népzenekarok évente megrendezett versenye. A megváltozott politikai viszonyok között 1946-ban erre a hagyományra épülve jött létre a köztársasági népművészeti fesztivál. Ekkor még csak a cseh, a morva és a szlovák népi kultúra: néptánc, népdal, népzene, népszokáshagyomány, népviselet eredeti és színpadra alkalmazott remekei képezték a műsorait. A fesztivál mindannyiszor 2-3 napig, péntektől-vasárnapig, a kísérő tudományos szakmai konferencia 7-10 napig tartott. A strážnicei fesztiválra, a hazai magyar néptánc kultúra képviselői 1952-ben jutottak el első ízben: a Csemadok Kassai Helyi Szervezete népi tánccsoportjának – a későbbi Új Nemzedéknek – táncosai voltak az úttörők. Nagy szeretettel fogadták őket és ezt nagyon jó szerepléssel köszönték meg. Béres József volt a szervezési, Hemerka Olga pedig a szakmai vezetőjük. Majd tíz év telt el, amíg Szlovákia is megtalálta a saját országos fesztiváljának a színhelyét, Východnát, az egyik észak-szlovákiai, Tátra-alji szlovák községet. 1955-ben rendeztek ott először szlovák országos fesztivált. Ide a magyar nemzetiség tánckultúráját először képviselő csoport, a Csemadok Kisgyarmati Helyi Szervezetének hagyományőrző tánccsoportja, 1956-ban jutott el, szervező vezetője Szurdi Miklós tanító, szakmai előkészítője és a fesztivál műsor-főrendezőjének, Cyril Zálešának az asszisztense e sorok írója, Takács András volt. A východnái fesztiválon azóta is gyakorta, majd minden évben képviseltetjük magunkat. Több alkalommal jelen volt már az Ifjú Szívek és a Szőttes is.

Múltunk számbavétele
1955-ben megrendezte első szlovákiai országos fesztiválját a Szlovákiában élő ukrán- ruszin nemzetiség kulturális szövetsége, az UDKSz. A Csemadok egy év múlva az ukránokéhoz hasonló feltételekkel követte a fenti példákat. Országos színre lépett Csehszlovákia magyarságának népművészeti hagyománykultúrája is.
Az első országos fesztiválrendezvényt, 1955-ben és 1956-ban járási méretű fesztiválok, majd kerületi méretű versenyfesztiválok előzték meg, a négy, magyarok által is lakott kerületben: a pozsonyiban Somorján, a nyitraiban Léván, a besztercebányaiban Rimaszombatban, a kassaiban Bodrogszerdahelyen. A kerületi versenyfesztiválok győztesei kaptak aztán meghívást az első országos népművészeti seregszemlére.

Az I. Országos Dal- és Táncünnepély
1956. december 30-a a szlovákiai magyar kulturális élet jelentős dátuma azok számára, akik a hazai hagyományok feltárását, felelevenítését, színpadra állítását tűzték ki célul, és ezt hitvallásuknak, önmaguk kifejezési eszközének tekintették. Losoncon, a Vigadó esztrádterme adott helyet az I. Országos Dal- és Táncünnepélynek (a továbbiakban: ODT). A négy kerület egy-egy önálló blokkban mutatta be versenyműsorát. A kerületi műsorblokkok felelősei a Csemadok kerületi titkárai: Gőgh László, Sebők Dezső, Koncz Béla és Béres József, a központi rendezvény fő szervezője Pathó Károly a Csemadok KB főtitkára, Szabó Rezső, Gyurcsó István és Tóth Dezső voltak. A versenybemutatók szakmai zsűri tagjainak nagyobb részét a Szlovák Népművészeti Alkotások Háza magyar szakelőadói: Szíjjártó Jenő, Takács András, Hanus Julius és Hemerka Olga alkották, akik előzőleg a Csemadok, illetve a Népes szakemberei voltak.
Az I. ODT-n összesen 11 tánccsoport, 4 énekkar és 6 folklórcsoport 468 szereplője lépett színpadra. A szereplő csoportok a következők voltak: a Csemadok pozsonypüspöki, somorjai, negyedi, tardoskeddi, garamszentgyörgyi, losonci, fülekpüspöki, rimaszombati, tornaljai, abaújszinai, bodrogszerdahelyi helyi szervezeteinek tánccsoportjai. A rendezvényt a mintegy 500 szereplőn és szervezőn kívül alig 800 ember nézte végig – ennyi volt ugyanis a terem befogadóképessége. Az ünnepély ennek ellenére óriási jelentőséggel bírt. – Összegzője volt egy félévtizedes tevékenységnek, élő dokumentálása annak, hogy a Csemadok 1949. márciusi megalakulása óta eredményesen végezte munkáját. -Tájékoztatott arról, hogy a népművészeti csoportjaink milyen úton indultak el, milyen a műsortervük, a hagyományok színpadra állításának szintje, mennyire kötődnek a hazai hagyományokhoz, s honnan merítik műsoruk alapanyagát. – Betekintést engedett abba, hogy a műkedvelő csoportok milyen szervezettséggel és anyagi háttérrel rendelkeznek. Az első ODT-t több nagyméretű népművészeti rendezvény is megelőzte. A teljesebb áttekintés érdekében szükséges ezekről is szólni:
1952. május 24. A Csemadok III. Országos Közgyűlése alkalmából, Pozsonyban az Új Színpad Színházban színpompás magyar népművészeti seregszemlét rendeztek. A népi táncot a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, a Csemadok martosi, deméndi, fegyverneki, oroszkai, nyíri, losonci, fülekpüspöki, csécsi, kassai, bodrogszerdahelyi, kistárkányi és pozsonyi helyi szervezeteinek tánc- és folklórcsoportjai mutatták be. Ez a bemutatkozás a mozgalom fejlődését tekintve meghatározó volt.
1952. július 4. Ág Tibor és Takács András műsorszervezésével a Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium tánccsoportja, a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Pedagógiai Gimnázium énekkara és a Csemadok Pozsonyi HSz. nagy létszámú népi zenekara, Pedagógiai Gimnázium énekkara és a Csemadok Pozsonyi HSz. nagy létszámú népi zenekara, a Csemadok KB rendezésében a pozsonyi vár szabadtéri színpadán nyolcezer főnyi közönség előtt nagy sikerű előadást tartott. Az előadáson részt vett mintegy 600 új, tanítóként katedrára állítandó szlovákiai magyar néptanító is, akik éppen érettségi előtti hathetes nyári tanfolyamon tartózkodtak a fővárosban. Ez azért bírt jelentőséggel, mert ezek a tanítók egy személyben a működési helyükön, a település kulturális életének a szervezői is lettek, sokan közülük később a falu fiatalságának táncokat tanítottak be.
1953 márciusában a Csemadok KB 28 hallgatóval megrendezte az első országos méretű, kéthetes időtartamú bentlakásos, munkabértérítéssel járó koreográfus és tánccsoportvezetői tanfolyamot. 1953. június 1. Mintegy 60 taggal megalakult az ének-, zene- és tánckarból álló hívatásos Csehszlovákiai Magyar Népművészeti Együttes, a Népes, mely 1954. április 25-én Pozsonyban, a Szlovák Nemzeti Színházban megtartotta ősbemutató előadását. 1954-től kezdődően fokozatosan kiépült az állami népművelési-népművészeti intézethálózat: helyi, járási, kerületi, központi intézetek és intézmények jöttek létre, s ezeken belül nemzetiségi részlegek, illetve előadói helyek létesültek.

A kibontakozás
Az ötvenes évek elején szinte robbanásszerű volt a fejlődés. A Csemadok ekkorra már kiépítette a szervezeti hálózatát, mely helyi szervezetekből, járási, kerületi, központi bizottságból állt, és jelentős számú – a központi apparátus mellett, a járási titkárságokon 2-3, a kerületi titkárságokon pedig 4-5 – hívatásos szervezőt, dolgozót foglalkoztatott.
Az 1956 december 30-án Losoncon megtartott I. ODT a népművészeti mozgalmat fejlődésre ösztönözte, egyszersmind megszilárdította a Csemadok szervezeti életét. Az újságok is és a hivatalos értékelések is hangsúlyozták az ünnepély pozitívumait, de azt is megállapították, hogy igazán sikeres, a Csemadok nevét fémjelző, Csehszlovákia magyarságának kultúráját prezentáló rendezvénnyé csak akkor válhat, ha szabadtérre kerül. A bemutató után vita robbant ki a népművészet szerepéről az Új Szó 1957 februári-márciusi számainak hasábjain. A vitát Dobos László: Hogyan tovább? (1957 január 31) című cikke generálta. Nyolc személy szólt hozzá. Koczka István Még egyszer: Hogyan tovább, Tóth Tibor: Népművészet és népi kultúra, Dr. Lóska Lajos: A népművelő munka kibontakozásáért, Sági Tóth Tibor: Ami nem lehet közömbös számunkra, Bátky László: Néhány gondolat, amely nyilvánosság elé kívánkozik, Komáromi Ressl János Néhány megjegyzés és javaslat a népművészeti vita kapcsán, Petrik József: Nagyobb segítséget a népművészettel foglalkozó csoportok részére, Ág Tibor: A népművészet legfőbb ismérvei. Az írások segítségével társadalmi üggyé vált a népművészet felkarolása.

A II. Országos Dal- és Táncünnepély
1957-ben a Csemadok megtalálta a II. ODT szabadtéri megrendezésének lehetőségét és helyét. Zselíz, az akkor még járási székhely, az Ipoly és a Garam menti községek központjának számító városka gyönyörű parkjára (a gróf Esterházy-család egykori birtoka) esett a választás, ahol már szabadtéri színpad-pódium létezett. A később Frantz Schubertról elnevezett park akkor területileg még kétszerese volt a jelenleginek és pompás állapotban díszelgett a kastély is. A Csemadok az első évben a meglevő mellé még egy színpadot ácsoltatott, így, egy-egy színpad jutott a főműsorok, illetve a kísérő műsorok és próbák részére. A főműsorok részére épített színpad nézőterének a park közepén folyó patak felé lejtő lankást használták fel. Itt semminemű földmunkát nem kellett végezni, nem kellett évszázados fákat kivágni, csak az ülőhelyeket kellett ügyesen elhelyezni. A színpad a patak túlsó oldalára került, és így amellett, hogy nagyon romantikusan hatott e kivitelezés, a folyóvíz természetes válaszfalat is képezett a nézők és a szereplők között. A II. ODT-re 1957. augusztus 24-25-én került sor, reklámozására még póstai képeslap is készült! Háromszor két és félórás műsort állítottak össze a rendezők, úgy, hogy a pozsonyi és a nyitrai kerületek önálló, a besztercebányai és kassai kerületek közös műsorral szerepeltek. A műsorokat bemutatták mindkét színpadon. A szombaton este, vasárnap délelőtt és délután megtartott előadásokat 14.000 néző tekintette meg. A bemutatott táncok a népszokások több területét felölelték, – ezt mutatják a táncok, illetve műsorszámok címei is: Vetélkedő, Szalkai mulatság, Regruta búcsúztató, Vegyes páros, Paprikacsípődés, Szüreti mulatság, Martosi lakodalmas, Kukoricafosztás, Felső-Garam menti táncok, Szüret, Váskatánc, Villőzés, Székestánc, Békearatás, Leánytánc, Párostánc, Sárdózás, Gömöri leánykérő, Deméndi lakodalmas. A táncok nagyobb része cselekményes, az év jeles napjaihoz, vagy családi és munkaünnepekhez kapcsolódott. Az országos seregszemlét 1957-ben is megelőzték a járási és a kerületi méretekben szervezett Csemadok-napok, dal- és táncünnepélyek, aratási ünnepélyek.
Az országos népművészeti fesztiválon és a kulturális ünnepélyen 2005-ig, tehát a tárgyalt 50 év alatt, az összesen 76 rendezvényen 1704 művészeti kollektíva 56017 szereplőjének fellépését mintegy 1045600 néző látta. És ez mindent megmagyaráz. E tanulmányi rész befejezéseként, örökös mementóként közli a könyv Ozsvald Árpád megrázó erejű balladáját: „Egy nép – nemzet, etnikum – fennmaradásának egyik feltétele: újból és újból visszatérni a népi hagyományok megannyi emberöltő alatt felhalmozott kincseihez, a kimeríthetetlen ősforráshoz, abban megmártózni, s belőle újra és újra erőt meríteni, valamint állandóan frissíteni, gazdagítani, gyarapítani azt. Zselízzel, Gombaszöggel – fesztiváljainkkal – a szlovákiai magyar nemzetrészünk az elmúlt fél évszázad alatt ezt tette.”

Takács András, ITTHON