Jövő őszre elkészülhet a közel negyven éve megálmodott párkányi kishajó- és jachtkikötő. A 60-as évektől kezdve folyamatosan napirenden tartott ötlet alapján kialakított öbölben akár 60-70 sporthajót is ki tudnak majd szolgálni.

A párkányi jachtkikötő ötlete annak idején néhai Bartusz Gyula agyából pattant ki az 1960-as években. A párkányi papírgyár az akkori kormányzat által preferált stratégiai beruházásnak számított a Vadas fürdőkomplexum, továbbá egy szakszervezeti ház a jelenlegi Billa áruház mellett, és a papírgyár dolgozóinak otthont adó lakótömbök megépítése. Mivel a szakszervezeti házat az illetékesek kihúzták a csomagból (nyilván úgy gondolták, hogy megteszi a már létező kultúrház is), helyette éppen Bartusz Gyula javaslatára került be a fejlesztési tervekbe egy csónakkikötő megépítése. 1969-ben mintegy 600 ezer korona ráfordítással az egykori kavicsbánya tőszomszédságában egy öblöt képeztek ki, a létesítmény azonban csak néhány évig működött csónakkikötőként. A természet a területet részben visszahódította és a békák paradicsoma, kedvelt szaporodási helye lett ez a LIDL áruházhoz közeli hely.

Gimesi Sándor, a kivtelező Agimpex Kft. ügyvezetője szerint nem ismerték az öböl előéletét. 2006-ban döntötték el, hogy egy sporthajó– és jachtkikötőt építenek az öbölben, a beruházó cég időközben geológiai méréseket végeztetett, kidolgozta a szükséges tanulmányterveket, felvásárolta a telkeket, és beszerezte a szakhatósági engedélyeket. A városi tulajdonban lévő telek eladására a párkányi képviselő-testület 2006 áprilisában csak azzal a feltétellel bólintott rá, hogy az Agimpex továbbra is garantálta a dunai szabad strand akadálymentes megközelítését. Eszerint a Duna-part továbbra is mindenki számára hozzáférhető lesz, és csupán a kikötő üzemeltetőjének szolgáltatásait igénybe vevő üdülőknek kell majd használati díjat fizetni.

A mintegy kéthektárnyi területen művileg kivájt kikötő hozzávetőleg 60-70 darab 6-8 méteres sporthajó kikötésére lesz alkalmas, emellett a nagyobb 15-20 méter hosszú hajókból (jachtokból) egyszerre négyet tud majd fogadni a létesítmény. A járulékos beruházások közt említhető egy 50-60 férőhelyes személygépkocsi-parkoló, egy kisebb panzió és vendéglő, valamint egy folyami üzemanyagtöltő állomás. A létesítmények elsősorban a Párkányban kikötött hajótulajdonosoknak nyújtanak majd szolgáltatásokat, de értelemszerűen ezeket bárki más is igénybe veheti, függetlenül attól, hogy az ideérkező sporthajók és jachtok a kikötőt cél- vagy tranzitállomásként fogják használni. A folyami „benzinkút” különösen fontos, hiszen üzemanyag töltési lehetőség legközelebb Budapesten van.

A pontonok, amelyekre a panzió is épül hullámtörőkként is funkcionálnak. A hajók egy hat–nyolc méter széles „csatornán” jutnak az öbölbe, ahol szükség esetén egy 16 tonnás daruval ki- vagy visszaemelhetők lesznek, így a közúton ideérkező vízi járműveket itt majd vízre lehet bocsátani vagy utánfutóra kiemelni. A befektető elképzelései szerint a beruházás első szakasza – mintegy 20 ezer köbméter, zömmel iszapos föld kitermelése, a közművesítés, a stégek kihelyezése – már idén lezárul, a másik szakasz – a panzió, a vendéglő és az üzemanyagtöltő állomás átadása – jövő őszre várható.

A Renner-gödör

A helyi emlékezetben így él a hely, ahol most a kishajó-kikötő épül. Nevét a Renner családról kapta, akik a boldog békeidőktől a múlt század közepéig téglagyárakat működtettek Párkányban. Az RG (Renner Gáspár) szignóval jelölt „Renner-tégla” fogalom volt ezen a vidéken. A Renner-gödörben annak idején kavicskitermelés folyt. A mélyedés nagy részét néhány évtizeddel ezelőtt feltöltötték, majd az úgynevezett „Papagáj-telep“ lakótömbjeit építették rá a múlt század nyolcvanas éveiben. A gödör folyó közeli része azonban megmaradt és benőtte a természet. Sokan, mint „Parkanikumot“ tisztelték, mások szerint természetvédelmi lokalitásként volt érdekes, megint mások hulladékgyűjtő helynek nézték. Leginkább azonban békák, szúnyogok keltetőhelye volt. No, nem mintha a teremtés ezen lényei nem érdemelnék meg a figyelmet. Annál is inkább, mivel csendes nyári estéken a kétéltűek nászának koncertjeit évtizedekig élvezhették a gödör szomszédságában magasodó háztömbök lakói.
A mintegy 100 millió korona értékű beruházás építője az AGIMPEX Kft. építőipari vállalat. A teljes beruházás befejezése jövő őszre várható.

Oravetz Ferenc, Hídlap