Az a gépjárművezető, aki egy év alatt háromszor követ el szabálysértést, kénytelen lesz ismét beiratkozni az autóiskolába. A rendőrség 17 közlekedési vétséget határozott meg, amelynek megsértése után következik az ismétlés.

Ezek közé tartozik a piros lámpánál való áthaladás, a folyamatos vonalnál történő előzés és az elsőbbség megadásának elmulasztása a mentőnek. Az új közlekedési törvény azonban szigorúbb büntetést hozott még a tapasztaltabb járművezetőknek is. A magas bírságon kívül többezer koronát kell majd fizetniük a pótvizsgáért, de egyesek akár a jogosítványuknak is búcsút mondhatnak. Októbertől viszont fellélegezhetnek a friss sofőrök.

A törvény ugyanis megszüntette a kétéves próbaidőszakot, amely alatt a jogosítványt bevonhatják két kisebb szabálysértés miatt is. A most érvényben lévő törvény szerint átiskolázás jár azért is, ha valaki az öv bekapcsolása nélkül autózik vagy rosszul parkolt le.

„Kétéves próbaidőszak nem szükséges, mert az új törvény mindenki számára szigorítja a feltételeket“ – nyilatkozta a rendőrség szóvivője, Viktor Plézel. Átiskolázásra mennek mindazon sofőrök, akik egy év alatt háromszor sértették meg a közúti közlekedés szabályait.

Az elmúlt három év statisztikája ugyanakkor azt bizonyítja, hogy az 54 balesetből minden hetediket az új jogosítvány-tulajdonosok követik el. A szakemberek ezért arra figyelmeztetnek, hogy a próbaidőszaknak megvan a maga helye a friss sofőröknél.

A rendőrség viszont a törvény megváltoztatásakor abból indult ki, hogy a sofőrök ebben az időszakban inkább nem is használják a gépkocsijukat, hogy az esetleges baleset miatt ne kelljen pótvizsgára menniük vagy ne veszítsék el a jogosítványukat.

Aki viszont rendszeresen vét a közlekedési szabályok ellen, azt akár pszichológushoz is küldhetik, hogy lelkileg kész-e a gépjármű vezetésére, de ugyanakkor ne szegje meg a szabályokat sem.
Hasonló intézkedések vannak érvényben az Európai Unió egyes országaiban is. Például a szomszédos Ausztriában az a sofőr, aki ismételten megszegi a szabályokat,  végül a pszichiátrián köt ki. A rendőrség aztán eldöntheti, hogy a jogosítványát csak hosszú idő elteltével adja-e vissza vagy pedig egyáltalán nem.

Az utak kalózai készüljenek fel arra, hogy a gyorsaságért, alkoholért, a szonda megtagadása miatt, a baleset helyszínének elhagyása végett, vagy bármi más vétségért a rendőrség keményen megbüntet mindenkit. A büntetés kifizetésén és az autóiskola megismétlésén kívül még a jogosítványt is elvehetik a szabálysértőtől, egytől öt évig terjedően.

Felvidék Ma