Újabb jelölt árnyalja a szlovák köztársaságielnök-választási harcot: a rendszerváltás utáni időszak egyik legmeghatározóbb politikusa, a magyar parlamentben Esterházy János-díjjal kitüntetett František Mikloško is harcba száll az államfői posztért. A szlovákiai elnökválasztást politikai elemzők eddig Ivan Gašparovič jelenleg hivatalban levő államfő és a közös ellenzéki jelölt, Iveta Radičová párharcaként írták le. Iveta Radičová a nyolc éven át kormányzó Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió–Demokrata Párt (SDKÚ-DS) alelnöke, de támogatja őt a Kereszténydemokrata Mozgalom, és a Magyar Koalíció Pártja is.

Az MVK közvélemény-kutató ügynökség felmérése szerint, ha most tartanák a jövőre esedékes választásokat, akkor a második fordulóban dőlne el az eredmény, ahová Ivan Gašparovič a szavazatok 47,9, Iveta Radičová pedig 35,4 százalékát megszerezve jutna be. Márciusban a biztos szavazók 51,9 százaléka támogatta Gašparovičot, míg Radičovát csak 26. Így ez utóbbinak lényegesen nőtt a támogatottsága, míg Gašparovičé némileg csökkent.

Az egykori kommunista parlamenti képviselő, Dagmar Bollová kilépett a pártból, hogy függetlenként indulhasson, kevés eséllyel. Szlovákia Kommunista Pártja is állít jelöltet, de egyelőre nem tudni, ki lesz az. Jozef Hrdlička pártvezető közölte, biztosan nem támogatják Dagmar Bollová volt alelnököt, aki belső konfliktusok miatt távozott a KSS-ből. Vladimír Mečiar sem fog indulni, legalábbis a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom–Néppárt (LS-HZDS) háza tájáról ilyen hírek röppentek fel. Az viszont csaknem kizárt, hogy a HZDS a jelenlegi elnököt támogatná – aki a másik két kormánypárt támogatását már élvezi –, ugyanis Mečiar legutóbb éppen vele szemben maradt alul a választások második fordulójában.

František Mikloško a Kereszténydemokrata Mozgalom és a szlovák törvényhozás meghatározó képviselője. A rendszerváltás előtt matematikusként dolgozott. A 2004-es elnökválasztáson is indult, a kereszténydemokraták jelöltjeként, az MKP támogatásával, de csak 129 414 voksot sikerült összegyűjtenie, a magyarok egy része ugyanis a független Martin Bútorát támogatta, aki szintén 129 387 szavazatot szerzett. Később Mikloško három képviselőtársával kivált a KDH-ból, és Szlovákia Konzervatív Demokratái néven új pártot alapított. Ennek jelöltjeként indul a választásokon. Egyes kommentárok szerint a szakadár kereszténydemokraták így kívánják láttatni az új pártot. Pavol Havlík, az MVK szociológusa szerint Mikloškónak nincs esélye bekerülni a második fordulóba. Az új jelölt azt mondta, a legutóbbi választások idején nem fordított elég figyelmet a magyar választók megszólítására, azt hitte, a hivatalos párttámogatás elegendő lesz. Kampánya során ezért most másképp fog eljárni.

Magyar Hírlap, Kocur László, Pozsony