A kassai magyar hivatásos színjátszás kétszázadik születésnapjához közeledünk. E csaknem két évszázadnak részét képezi a Thália Színház is, mely megalapításának ötlete 1968-ban vetődött fel. A megvalósításig ugyan még egy évnek kellett eltelnie, de az első szezontól számítva a színházi évadokat nézve a 2008/09-es éppen a negyvenedik. A jubileumi évadra a színház művészeti vezetése minden szempontból méltó előadás-sorozatot tervez kedves közönségünk számára. A színházi irodalom olyan műveiből nyújtunk át egy csokorra valót Önöknek, amelyek több műfajt is megjelenítenek és a szórakoztatás mellett gondolkodásra is késztetnek. Tudjuk, hogy legtöbb nézőnk felhőtlen szórakozásra vágyik. Reméljük, hogy az ő igényeik kielégítése mellett a sokak által már évek óta hiányolt „komolyabb” repertoár követelményeinek is eleget tudunk tenni.
Nagy súlyt helyeztünk arra is, hogy olyan rendezőket hívjunk meg színházunkba, akiknek személye vitathatatlan művészi garanciát jelent. Biztosak vagyunk benne, hogy a rendezésükben életre hívott produkciók elismerést aratnak majd nézőink körében.
A változások a társulat összetételében is megmutatkoznak. Az előttünk álló évadban több új arc is feltűnik színpadunkon. Vendégként egyesek már a múltban is szerepeltek, néhányan azonban teljesen friss színfoltként gazdagítják majd társulatunkat.
Az előttünk álló évadban – 2008 november vége és december eleje között – színházi fesztivált rendezünk, melynek keretében jónevű kül-és belföldi színházak előadásai szerepelnek majd. A programot, és a fontosabb információkat külön, megfelelő időben közöljük közönségünkkel. Fontosnak tartjuk, hogy a fesztiválon látható nagyszámú vendégelőadással bővítsük az évad kínálatát.
Köztudott, hogy az elmúlt években színházunk nem bővelkedett anyagiakban. Művészi tevékenységünket csak az Önök- a színházlátogatók és támogatóink jóvoltából valósíthattuk meg. Reméljük, hogy fenntartó szervünk a Kassa Megyei Önkormányzat az új, jubileumi évadban az eddiginél is nagyvonalúbban gondoskodik anyagi létünkről s ez lehetővé teszi terveink maradéktalan megvalósítását.

Tisztelt Nagyérdemű!
Az új 2008/09-es évadra ajánljuk magunkat kegyeikbe !
Kolár Péter, igazgató

1. bérletes bemutató
Edmond Rostand: CYRANO DE BERGERAC (színmű)
Rendező: Korognai Károly
Rostand verses drámájának hőse, a nemes lelkű, gyöngéd szerelmes Cyrano, aki azonban hatalmas orra miatt szerelme viszonzására sohasem számíthat. Magát kicsúfolja, ‘ha kell’, ám célzást sem tűr az arcát elcsúfító hatalmas orra, mert becsülete’ védelmében bárkit kardélre hány. A darabot sohasem olvasottak- látottak körében is – közismert, közmondásos figura Cyrano. Beleszeret Roxánba, a csodálatosan szép hölgybe. Ám ő a csinos, de értéktelen Christiant szereti. Cyrano Christian nevében udvarol csodálatos versekben Roxánnak, az ő kedvéért védi az ifjút a háborúban. Arra, hogy Roxán is őt szereti (vagyis a versekből áradó lelket, amelyet persze Christiannak tulajdonít) csak a hős halála előtti pillanatokban derül fény. Fölöttébb érdekesek a remekül kidolgozott és megverselt nagyjelenetek: Cyrano híres vívásai, főúri gesztusa, trubadúri udvarlása, hóbortos és lenyűgöző lovagiasságának számos megnyilvánulása. Ezek bűvölik el elsősorban az olvasót és a nézőt.

A bemutató előadás tervezett időpontja:
2008. október 2.

2. bérletes bemutató
Peter Shaffer: EQUUS (dráma)

Rendező: Csiszár Imre
„Két éve, egy hétvégen, kettesben az egyik barátommal, kocsin hajtottunk át valami kietlen vidéken. Elmentünk egy istálló mellett. Barátomnak erről döbbenetes bűntény jutott eszébe, nemrég hallotta egy vacsorán, Londonban, amelyet pár évvel korábban követett el egy erősen zavart elméjű fiatalember.
Pár hónapra rá barátom meghalt. Mindössze annyi ténynek voltam hát birtokában, amennyit ő mondott el a szörnyű esetről, de hangulata így is megfogamzott bennem. Ekkor már pontosan tudtam, hogy a magam módján kell magyaráznom. Létre kell hoznom azt a gondolatvilágot, amelyben a tett érthetővé.válik.
Mikor a darabon a végső simításokat végeztem, nagy szerencsémre egy kiváló gyermekpszichiáter tanácsait és szakmai útmutatását vehettem igénybe. Az ő révén próbáltam a történet hitelét naturalisztikusabb értelemben is megőrizni.” /Peter Shaffer/
Az Equus-t éveken keresztül óriási sikerrel játszotta a Pesti Színház Darvas Ivánnal és Gálffi Lászlóval a főszerepben.

A bemutató előadás tervezett időpontja:
2008. október 30.

Az előadást csak 15 éven felüli nézőinknek ajánljuk !

3. bérletes bemutató
Martin McDonagh: LEENANE SZÉPE (dráma)

Rendező: Korognai Károly és Petrik Szilárd
A darab ősbemutatója 1996-ban volt Írországban, majd később Londonban is sikerrel játszották. Magyarországon 1997-ben mutatta be a Vígszínház, később a Kaposvári Csiky Gergely Színház majd Piszkavas címmel a budapesti Örkény Színház.
Maureen, a negyvenes, csúnyácska vénlány anyjával, Maggel él, akinek minden kívánságát cselédként teljesíti. A hipochonder, lusta vénasszony kibírhatatlanul megkeseríti lánya életét, de Maureen is igyekszik válogatott kínzásokkal megfelelni ezekre…
Egy napon a két nő meghívást kap egy Angliából hazatérő ismerősük partyjára. Mauereen egyszer életében szórakozni akar de ennek messzemenő következményei lesznek.
„ Tragikomédia, vagy inkább olyan tregédia, amit muszáj végig nevetni” – írja Upor László a darab fordítója. „ Nincs benne semmiféle újítás, modernnek, formabontónak távolról sem nevezhető. Csak éppen a maga módján tökéletesen megírt, hibátlan ritmusú darab, ritka jó dialógusokkal és sűrű, eredeti fekete humorral.”

A bemutató előadás tervezett időpontja:
2008. december 11.

4. bérletes bemutató
Presser-Horváth-Sztevanovity: A PADLÁS (félig mese-félig musical)

Rendező: Halasi Imre
1988. január 27-én, volt első előadása, azaz 20 éve játszotta a Vígszínház először történetének egyik legnagyobb sikerű darabját, A padlást.
Fiatal tudós kísérletezik a padláson: távoli, titokzatos bolygók üzeneteit próbálja megfejteni. Hát hova máshova „pottyanna” néhány mesebeli szellem, több évszázados bolyongás után? Természetesen erre a padlásra. Elfelejtett mesefigurák, akiket mindig kihagynak a mesékből. A Herceg, aki addig énekelte szerelmes dalait, míg vetélytársa egy csókkal fölébresztette Csipkerózsikát; Lámpás, a nyolcadik törpe; az igazmondó Kölyök; s Meglökő, az óriás, 560 éves szellem, aki ahelyett, hogy a dolgát végezte volna, ártatlanokat mentett. A padlásra várják Révészt, aki elviszi őket oda, ahol rájuk is emlékeznek. Révész megérkezik ugyan, de éppen a Barrabás.B. Barrabás nevű gengszter alakjában, s ebből bizony bonyodalmak származnak…
Kicsiknek és nagyoknak, 9-től 99 éves korig ajánljuk Presser Gábor mára klasszikussá vált mesemusicaljét, a padlás történetét.

A bemutató előadás tervezett időpontja:
2009. március 12.

5. bérletes bemutató
Molnár Ferenc: AZ ÖRDÖG (vígjáték)
Rendező: Valló Péter
Molnár Ferenc, megnézte Goethe Faustját és támadt egy ötlete: Mephistót frakkba öltöztette és belehelyezte egy untig ismert szerelmi háromszögbe, egy társasági vígjáték közepébe.
Az Ördög fondorlatos trükkökkel, gyilkos humorával összehoz egy régi szerelmespárt, szétválaszt hazugságon alapuló kapcsolatokat, zűrzavart okoz – és rendet teremt, és beröpíti Molnárt a világhírbe.
Az ördög nem túlvilági figura, inkább ahogy Molnár fogalmaz, amolyan “ördög bácsi”, de amit levezényel, az kellemesen izgalmas, mulatságos, ismerős.
Ez az ördög bizony soha sem alszik. Figyel, kombinál, és nem hagyja magát. Mindenkit ismerősként kezel, iróniája személyre szabott, szellemes társasági lény, és sikeres hódító. Nem szokott veszíteni. Mielőtt továbbmenne egy másik történetbe rendet – rendetlenséget csinálni körülnéz, és azt mondja: “Voila” és igaza van…

A bemutató előadás tervezett időpontja:
2009. április 23.

STÚDIÓ BÉRLET
1. bemutató
A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka

Hanoch Levin: AZ ÉLET, MINT OLYAN…
Rendező: Lévay Adina
Egy férfi. És egy nő. Együtt leélt élet. Csalódások. Vágyak. Szerelem. Harcok. Sértések. Kibékülések. Elmúlás. Félelmek. Emlékek. – Az élet, mint olyan.
A több nagyszerű alakítást kínáló darab az emberi kapcsolatok sűrűjébe visz bennünket- kívülről láthatunk olyan helyzeteket, amelyeket életünk során mi magunk is megélünk. Sírhatunk, nevethetünk rajtuk – magunkon.
Előadások: 2009. január

2. bemutató
A Thália Színházi Társulás produkciója

Müller Péter: Szomorú vasárnap
Rendező: Korognai Károly
Színházunk a kilencvenes évek elején nagy sikerrel játszotta a Seress Rezső életét bemutató produkciót. A neves zongorista és dalszerző szerepét akkor Várady Béla színművész formálta meg. Úgy gondoltuk, hogy ezt a szívet melengető darabot felajánljuk mindazok számára, akik még nem láthatták, de azoknak is, akik újból szeretnék megtekinteni.
Előadások: 2009. február

3. bemutató
Graffity ( rögzített improvizációk )

Rendezők: Csiszár Imre, Halasi Imre, Korognai Károly, Petrik Szilárd, Valló Péter.
A „graffity“ sokak által szeretett, mások által gyűlölt szó. Leginkább a falfirkák világát vetíti elénk. Ez az előadás valóban olyan lesz, mint egy falfirka-gyűjtemény. Társulatunk frissen szerződött, fiatal tagjai az évadban dolgozó rendezők segítségével egy önálló színpadi megnyilvánulást kreálnak a nézők számára.
Tervezett bemutató : 2009. április 30.

Diák,- ifjúsági- és gyermek bérletek áraI:
Diák: 6. – 9. osztály: 280.- Sk/ 4előadás (9,29 EUR)
Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac, Martin McDonagh: Leenane szépe, Presser-Stevanovity-Horváth: A Padlás, Jókai Színház: Jeles napok (Keresztény egyházi ünnepek, népi hagyományok felelevenítése sok zenével, tánccal és humorral)

Ifjúsági: középiskola: 280.- Sk/4ea (9,29 EUR) Edmond Rostand: Cyrano de Bergerac, Peter Shaffer: Equus, Presser-Stevanovity-Horváth: A Padlás, Molnár Ferenc: Az ördög

Gyermek: 190.- Sk/3ea (6,31 EUR)
A padlás, Levente Péter- Budapest, Jeles napok – a Komáromi Jókai Színház előadása

Bérletárak:
Bemutató: 600.- Sk/ 5 ea (19,91 EUR)
Alap: 500.- Sk / 5ea (16,6 EUR)
Stúdió: 270.- Sk / 3 ea (8,96 EUR)
Nagyszínházi bemutató + Stúdió 800.- Sk/ 8 ea (26,56 EUR)
Nagyszínházi előadás + Stúdió 730.- Sk/ 8ea (24,23 EUR)

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
Postaköltség: értesítés esetén előadásonként 10.- Sk
Bérletárusítás: 2008. augusztus 21-től, naponta 8.00 16.00 ó-ig. tel: 00421-55 6233643, 6225866

Beküldte: SZAKC-Kassa