A koalíciós képviselők ma elhagyták a médiabizottsági ülést, és ezzel nem tették lehetővé a szavazást a szlovák sajtóirodáról szóló törvényről.

A képviselők azért távoztak az ülésről, mivel fennállt a veszélye annak, hogy a létszámban fölényben lévő ellenzék elutasítja a jogszabályt. A Smer képviselője, Dušan Jarjabek beismerte, hogy ezért is hagyták ott az üléstermet. A kormánykoalíciónak hat tagja van a bizottságban, ma viszont ketten hiányoztak: a Szlovák Nemzeti Párthoz tartozó Sergej Chelemendik és Ján Podmanický smeres képviselő. Az ellenzék részéről viszont nem hiányzott senki.

Magdaléna Vášáryová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt képviselője szerint a törvény nem kidolgozott, hiányzik a levéltár felhasználásáról rendelkező cikkely és a vagyonkezelésre vonatkozó részek is pontatlanok.

Marek Maďarič kulturális miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha a szlovák közszolgálati hírügynökséget egy európaira transzformálnák át. Világosan meg lenne fogalmazva, hogy milyen szolgáltatást kellene a köz érdekében szolgáltatnia. Az ellenzéknek viszont felrótta, hogy nyolc év állt a rendelkezésükre, hogy transzformálják a hírügynökséget, azonban amikor a hatalomnál voltak, akkor arra képtelenek voltak.

Felvidék Ma, Pátria, sk