Körülbelül 182 ezer forintot fizetett 550 szlovák egy brit férfinek, aki munkát ígért nekik a 2012-es londoni olimpiai játékok idejére Londonban horgonyzó tengerjáró hajókon.

A BBC tudósítása [1] szerint összesen 550 szlovák állampolgár fizetett 2006-ban fejenként 600 fontot (mai árfolyamon 182 ezer forintot) egy bizonyos Nigel Lewisnak, aki korábban már megbukott egy hasonló csalási ügyben. A jelentkezőknek ezúttal vendéglátós és bolti eladói munkát ígért és szállást a 2012-es londoni olimpiai játékok idejére a Londonban horgonyzó tengerjáró hajókon, majd a cégéhez átutaltatott előlegek kasszírozása után eltűnt. A becsapott szlovákok közül többen adósságba verték magukat, hogy meg tudják szerezni a munkát.

A brit közszolgálati tévécsatorna egy szállodában bukkant a férfi nyomára a Kent megyei Dartfordban. Állítása szerint három hajót akart vásárolni vállalkozása, a UK Cruise Line nevében és munkát szerzett volna az olimpiai faluban, de az ügy – mint fogalmazott – kicsúszott a kontroll alól. – “Majdnem egy évig dolgoztam ezen a projekten megállás nélkül, és szívbántalmakon kívül semmit sem szereztem belőle” – mondta Lewis, akit 2003-ban 120 óra közmunkára ítéltek egy munkaközvetítői csalás miatt.

A BBC megtalálta a jelentkezőket a londoni céghez irányító szlovákiai partnert, Irene Čepelovát is. “Lewis teljesen átszellemült az olimpia gondolatától. Rendkívül alapos is volt, a legapróbb részletekig elmondta, hogy milyen szállást kapnak majd a hajókon a munkavállalók” – mondta Čepelová. Hozzátette: a férfi 2007-ben megszakította a kapcsolatot vele, és egy árva lelket sem találtak a UK Cruise Line telephelyén azok, akik kiutaztak Londonba. A megvásárlásra kiszemelt hajóknak is nyoma veszett – áll a riportban.

“Nagyon aggasztó ez az eset és köszönet illeti a BBC-t, amiért ráirányítja a figyelmet” – nyilatkozott Tessa Jowell olimpiaügyi miniszter. “A kormány mindenben együttműködik a hatóságokkal az üggyel kapcsolatban feltárt bűncselekmények kivizsgálásában.”

index.hu