Nagy meglepetés érte a felvidéki Kiss családot, amikor Szabolcs fiuk szombati lakodalmán megjelent Sólyom László köztársasági elnök a határ menti Búcson.”Ezt csak egy kis vidéki esküvőnek terveztük egy vacsorával, de most meg lett koronázva egy köztársasági elnöki látogatással” – mondta az ifjú férj.

“Ez nem semmi, nem mindenkinek az életében történik ilyen dolog” – mondta az ifjú férj, Kiss Szabolcs.

Felesége, Kiss Mónika könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy ha megélik, még a dédunokáiknak is erről a napról fognak beszélni.

Az ifjú pár néhány perccel a delegáció érkezése előtt kapott egy telefont a köztársasági elnöki protokolltól, hogy az elnök meglátogatná a lakodalmat.

“Először azt hittem, hogy hülyéskednek, amikor azt mondták, hogy jönnek, aztán mégiscsak megérkeztek” – mondta Kiss Mónika.

Az elnök gratulációja után egy ezüst medált ajándékozott a fiataloknak, majd az örömapával dalra fakadt az egyik búcsi vendéglőben megrendezett lakodalomban. Az elnöki delegáció csak néhány percet maradt a szűk családi körben megrendezett lagziban, ahol helyi fehérborral és házi süteményekkel marasztalták az államfőt és kíséretét.

Sólyom László akkor határozta el, hogy elmegy a lakodalomba, amikor a késő délutáni búcsi sétáján meglátta a nászmenetet a kis felvidéki falu főutcáján. Az elnök a visegrádi négyek pöstyéni találkozója után utazott a határ menti településre, hogy ott a Magyar Koalíció Pártjának politikusaival tárgyaljon.

A búcsi látogatás részeként az elnök az egyik borospincében vacsorázott. A település környéke ugyanis nagy hagyományokkal rendelkező borvidék. Az 1100 lelkes faluban úgy tartják, hogy ugyanannyi pince van, ahány lakóház.

Hírextra