Tűrhetetlen a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal kapcsolatos kijelentése – mondta Sólyom László köztársasági elnök pénteken a szlovákiai Pöstyénben. A szlovák államfő szerint nem kiélezett a két ország viszonya.

Egy olyan országban, ahol tíz százalék magyar él, tűrhetetlen azt mondani, hogy ne használják a magyarok az anyanyelvüket – mondta Sólyom László a visegrádi együttműködés államfői csúcstalálkozóján nyilatkozva.

Ivan Gašparovič szlovák köztársasági elnök a találkozón a két ország jelenlegi kapcsolatáról azt mondta, hogy nem kiélezett a viszony Magyarország és Szlovákia között, de hivatalos kétoldalú államfői találkozó most még nem lesz.

A V4-ek találkozóján téma volt az Európai Unión belüli regionális együttműködés növekvő szerepe. A négy államfő a Nyugat-Balkán és Ukrajna uniós integrációját is támogatja.

A V4-államfői csúcs holnapi kiemelt témái között szerepel a grúz-orosz válság is.

(Felvidék Ma, hirado.hu)