Az ENSZ Közgyűlésén részt vevő Ján Kubiš New York-ban találkozott Koszovó képviselőivel. A szlovák diplomácia vezetője biztosította Fatmir Sejdiu elnököt és Szkender Hiszeni külügyminisztert, hogy Szlovákia ugyan továbbra sem ismeri el a dél-szerbiai tartomány egyoldalú függetlenségének kinyilvánítását.

Ettől függetlenül viszont hozzá akar járulni a térség stabilitásának megerősítéséhez. Ján Kubiš a kétoldalú találkozók keretében találkozott az iráni külügyminiszterrel is. Manucser Mottaki egyebek mellett tájékoztatta szlovák kollégáját országa atomprogramjával kapcsolatos álláspontjáról. Kubiš figyelmeztette Mottakit, ha Irán és az Európai Unió erről folytatott tárgyalásai nem vezetnek eredményhez, az unió szankciókhoz folyamodik.

Kubiš még elmondta azt is, hogy Szlovákia egyelőre csak az ENSZ által kiadott dokumentumokat ismeri el. A változást csak akkor mérlegeli, ha azok érvényessége lejár. A koszovói képviseletnek annyit azonban megígért, hogy Szlovákia támogatja Szerbia igyekezetét, hogy a hágai nemzetközi bíróság vizsgálja felül Koszovó függetlenségének jogszerűségét.

Szlovákia abból az elvből indul ki, hogy az ENSZ minden egyes tagállamának joga van arra, hogy elismerje vagy sem Koszovót. Kubis hangsúlyozta, hogy Szlovákia továbbra sem ismeri el Koszovó egyoldalú függetlenségét, de továbbra is hozzá szeretne járulni az ország fejlődéséhez és stabilitásához.
Felvidék Ma, Pátria, sk