A szlovákiai magyarellenes hangulatkeltés ügyében Tőkés László euroképviselő szólalt fel az Európai Parlament keddi, brüsszeli plenáris ülésének egyperces (napirend előtti) felszólalásokra elkülönített blokkjában.

Tőkés László (független, Greens/EFA) európai parlamenti képviselő felszólalásnak szövege:

” Keresztyén és magyar emberként, valamint az Európai Parlament képviselőjeként az Európai Unióhoz tartozó Szlovákiában élő, félmilliós magyar nemzeti közösség, illetve a demokratikus európai értékek védelmében emelem fel szavam.

Miközben ezúton is gratulálok a Szlovákia által elért gazdasági eredményekért, sajnálattal kell megállapítanom, hogy a SMER szociáldemokrata párt és szélsőséges nacionalista szövetségesei által kormányzott Szlovákiában a nacionál-kommunista időket idéző magyarellenes politikai kurzus és megfélemlítő hisztériakeltés érvényesül, melyről legutóbbi látogatásomkor magam is meggyőződhettem.

Kérem Hans Gert Pöttering elnök urat, az Európai Parlamentet és az Európai Bizottságot: lépjenek fel az emberi és kisebbségi jogok durva megsértése, a Szlovákiában eluralkodó etnikai intolerancia, verbális agresszió és diszkrimináció ellen, és vegyék védelmükbe a veszélyeztetett európai értékeket, a szülőhazájában fenyegetett szlovákiai magyarságot és legitim vezetőit.

Európai képviselőként kész vagyok közvetítő szerepet vállalni a magyar- szlovák megbékélés érdekében. ”

Duka Zólyomi Árpád (MKP, EPP-ED) kért időt a felszólalásra, amelyben a szlovák oktatási minsiztérium által a magyar tanítási nyelvű iskolák számára kiadott, kisebbségi nyelvi jogokat sértő tankönyvekről és az európai uniós források elosztása során tapasztalható, a kisebbségeket súlyosan diszkrimináló gyakorlatról szólt volna. Végül, az ülést vezető  parlamenti alelnök nem adott szót a képviselőnek. Az ülésteremben Bauer Edit (MKP, EPP-ED) képviselőnő is jelen volt.
Sergej Kozlík (HZDS, frakció nélküli) a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) ügyében szólalt fel és magyarországi “népirtást” emlegetett az ottani szlovák kisebbséggel kapcsolatban.

Irena Belohorská (HZDS, frakció nélküli) egyperces hozzászólásában magyarországi “erőteljes asszimilációról” szólt. A Szlovákia által biztosított kisebbségi jogokat átlagon felüli szintűnek minősítette, elítélőleg nyilatkozott a KMKF intézményéről, végül szóba hozta a szlovákiai magyarok “veszélyes autonómiatörekvéseit”.

Olajos Péter (MDF, EPP-ED) felszólalásában egy magyar-osztrák környezetvédelmi témában szólalt fel, ám beszéde végén egy mondatban a magyarok elleni gyűlöletbeszédként jellemezte a felszólaló szlovák képviselők hozzászólásait.

Monika Beňová (SMER-SD, PES) visszautasította Tőkés László szavait, és kikérte magának, hogy Olajos Péter gyűlöletbeszédnek nevezte az addig felszólaló szlovák euroképviselők hozzászólásait. Szerinte Szlovákia megfelel a kisebbségi jogokkal kapcsolatos nemzetközi elvárásoknak. Meglátása szerint Szlovákia normális kapcsolatokat szeretne kialakítani Magyarországgal, de ehhez partner is kell.

Milos Koterec (SMER-SD, PES) kikérte magának, hogy az EP fórumát, az egyperces felszólalások intézményét Szlovákia és a szlovák kormány elleni támadásokra használják fel.