Napról napra aggasztóbb hírek érkeznek az Amerikában dúló gazdasági válságról. A világ legfejletebb gazdaságának agóniája természetszerűleg Európára is hatással van, bár elemzők szerint nem kell attól tartani, hogy Szlovákia dinamikusan fejlődő gazdaságát megroppantaná.
A kisember persze inkább fél, hogy aztán ne kelljen hirtelen megijedni. Félti az állását, és szeretné biztonságban tudni a pénzét. Azt is, ami még otthon lapul a dunna alatt, s azt is, amelyik pénzintézetben van letétbe helyezve. Egyesek arra esküsznek, hogy a pénzt legjobb gyorsan elkölteni, ingatlanba, telekvásárlásba invesztálni. Mások viszont nem szeretnék hirtelen „kifürödni magukat” a vagyonukból. Elvégre ki tudja, milyen idők jönnek…

Kíváncsiak voltunk az átlagemberek véleményére, ezért megkérdeztük néhányukat arról, hogy az amerikai pénzügyi válság árnyékában biztonságban érzik-e pénzüket a bankban, vagy inkább jobb helyen van otthon? Esetleg létezik valamilyen más megoldás?

A pénznek bankban a helye

H. Melinda, menedzser:
Mivel ez a válság sem pár hónapig tart majd, mindenképp a bankos megoldás mellett voksolnék. Nem vagyok híve a készpénz otthoni tárolásának, bár ez az adott összegtől is nagyban függ. Az euróra való átállás miatt ez most mindenképp elvetendő.
Bár az elmúlt időszakban sajnos sokan sok pénzt veszítettek, ezzel számolniuk kellett, hiszen ez a szabad piac sajátossága. Elemzők szerint még nem értük el a holtpontot, ezért sokan próbálják pénzüket – pánikszerűen – részvényekből a garantált hozamú alapvagyonba átcsoportosítani. Igazából nem látok más megoldást, hiszen egy laikus, mindennapi ember számára sovány vigasz az az imaginárius esély, hogy a veszteség egy emberöltőn belül megtérül. Mentsük inkább, ami még menthető. Egészen más lehet a helyzet nagyobb tételek esetében…

Aranytartalék és költőpénz

V. Szilárd, nyugdíjas:
Bár már évek óta otthon vagyok, ha csak tehetem, eljárok még dolgozni, kisegíteni, mert a kettőnk nyugdíjából, amit a feleségemmel együtt kapunk, bizony nem lehet ugrándozni. Amit csak tudunk, a pluszpénzből, azt félretesszük, vagy a feleségem szépen összerakosgatja, és szétosztja a gyerekek és az unokák között. Nekik nagyobb szükségük van rá, mint nekünk.
Néhány éve felújítottuk a házat, ami százezreket vitt el, de nekünk most már kitart, míg élünk. Persze arra is gondolnunk kell, hogy azért mindig elromlik valami, mindig akad váratlan kiadás. Kell, hogy legyen mihez nyúlni. Ezért egy bizonyos, nem túl nagy pénzösszeget otthon is tartunk. A bankban van az a pénzünk, amelyet nagyobb, váratlan kiadásokra, mint pl. súlyos betegség, temetés, tettünk félre. Reméljük, még sokáig nem lesz rá szükségünk.
A válságból a magamfajta öregember nem sokat ért, de azért aggódom, hogy a nehezen összespórolt pénzem ne veszen kárba. Úgy tudom, a kormány ígéretet tett a betétek garanciájára. Ez engem némileg megnyugtatott. Talán azért is, mert nincsenek millióim, olyan hatalmas kár eleve nem érhet.

Hitelkamat-stabilitást

B. Ildikó, pedagógus:
Mivel nincsen bankbetétem, nem aggaszt ennek biztonsága. Annál inkább a hitelkamatok stabilitása. Jó lenne, ha maradnának azon a szinten, mint ma, hiszen így sem alacsonyak. A munkahelyek megmaradása is sokkal fontosabb mindanyiunk számára. A mai világban eléggé ritkán fordul elő, hogy valaki kizárólag a bankra bízza a pénzét. A tehetősebbek általában befektetik a vagyont, több lábon állnak: ingatlanok, vállalkozások, egy része bizonyára értékpapírokba – na ez lehet, hogy elértéktelenedik. Természetesen nem mindegyik részvény, ki kell várni a gödör alját, aztán onnan úgyis csak felfelé visz az út.
Aki most sincs sínen, annak a gödör alja még mélyebben lesz. A mostani válság a piacgazdaság válsága is egyben, a fogyasztói társadalomé, az elkent valódi problémáké. Elég baj, hogy papíron évekig lehetett mozgatni vállalkozáshullákat, rég csődbe ment vállalatokat lehetett hamis könyveléssel életben tartani. Sőt, vannak csődbe ment országok is a világon… Az egész világ nem mehet csődbe, de a tőzsde ideje talán lejárt, ideje lenne valami okosabbat kitalálni. Sokkal okosabbat, mint a 29-es válság után.
Az otthon tartott pénz értékét veszti

K. Zoltán, mérnök:
A szakemberek véleménye az, hogy az USA-beli gazdasági válság nem lesz nagy hatással Szlovákia és az EU gazdaságára. De ha figyelemmel követjük a már megtett gazdasági intézkedéseket az EU keretén belül, arra következtethetünk, hogy bizonyos mértékben eléri a mi régiónkat is. Hiszen ez majdhogynem törvényszerű. Ha valaki a közös gazdasági piacon kereskedik, azt természetszerűen érinti az USA-ban kialakult helyzet.

Van egy nagyon jó ismerősöm, aki az EU-ban, de főleg Szlovákia területén vállalkozik, olyan vállalatokkal működve együtt, melyeknél nem törvényszerű az amerikai tőke jelenléte, és már most folyamatosan mondják vissza a megrendeléseiket. Tehát ha ez így folytatódik, akkor bizony a szlovákiai kisvállalkozókat is érinti majd az említett gazdasági válság.

A bankokra visszatérve, úgy tudom, hogy teljes egészében kezességet vállalnak a betétekre az itteni bankok. Ez a keret nemrég még csak

20 000 euró volt. Tehát ebből is látni, hogy vannak adekvát intézkedések, ha ugyanis mindenki egyszerre venné ki a pénzét a bankokból, akkor az egész gazdaság összeomlana. Ezért nem kell pánikba esni, de ha valakinek több megtakarított pénze van, azt több bankban helyezze el, esetleg invesztálja ingatlanba, vagy kösse le hosszú távú letétjegyekbe.

Az otthon tartott pénz napról napra veszít az értékéből, ezért fontos, hogy jól fektessük be. De itt is nagyon oda kell figyelni, hogy ne legyünk spekulánsok áldozatai. Mert hát a múltból tanulhatnánk, jusson eszünkbe a BMG és a Horizont, amelyek meglopták az embereket.

Jó megoldásként azt tudnám javasolni, amit magam is megteszek – ha van lehetőség, invesztáljunk ingatlanba, egy kis pénzt hagyjunk bankban a legrosszabb időkre, de ne feledkezzünk el a jövőről se. Vagyis a nyugdíjalapokat is tartsuk szem előtt (második és harmadik pillér), mert nem tartom valószínűnek, hogy a mai derékhadnak a szociális biztosító biztosítani tudja a megfelelő nyugdíjalapot.

B. Vida Júlia, Szabad Újság