A szlovák-magyar viszony rendezéséért indít mozgalmat a Kisgazda Polgári Egyesület-Kisgazda Polgári Szövetségpárt — jelentette be Békéscsabán, az „Erős vidék, erős Magyarország” című fórumon Dr. Turi Kovács Béla, a szervezet elnöke.

A politikus elmondta, hogy az ártó politikai szándékok következtében Magyarország és Szlovákia között megromlott a kívánatos jószomszédi viszony, a nemtelen gyalázkodás és folyamatos feszültségteremtés pedig már a közvetlen emberi kapcsolatokat veszélyezteti.

— Éppen ezért innen Békés megyéből indítunk mozgalmat a szlovák-magyar közös történelem Kárpád-medencei elfogadtatásáért. Tudatosítanunk kell, hogy népeinknek ezer éves közös történelme van. Mutassuk meg a példát Békés megyéről, Endrődről, Szarvasról vagy éppen Békéscsabáról, ahol már évszázadok óta élnek békében egymás mellett szlovákok és magyarok — fogalmazott Turi-Kovács Béla.

A kezdeményezés lényege egyébként a már meglévő szlovákiai testvértelepülési kapcsolatok erősítése. — Bővítsük ki a meglévő kapcsolatokat szlovákiai együttműködéssel, szlovák és magyar többségű településekkel egyaránt. Kérjük fel az önkormányzatokat, hogy a szlovák testvérvárosokba szlovák és magyar anyanyelvű honfitársaink egyaránt látogassanak el — magyarázta a részleteket. A politikus ezek után elsőként Békéscsaba polgármesterét, Vantara Gyulát kérte, hogy csatlakozzon az elképzeléshez.

— Településünkön évszázadok óta élnek egyetértésben szlovákok és magyarok. Természetesen örömmel veszünk részt a mozgalomban és mindent megteszünk, hogy a felhívás az ország minél több tájára eljusson — hangsúlyozta már Vantara Gyula. (www.beol.hu)