Csáky Pál MKP-elnök, miután interpellálta a belügyminisztert a dunaszerdahelyi DAC-Slovan labdarúgó-mérkőzésen történt rendőrségi beavatkozás miatt, a főügyészhez is szólt, illetve kérdést intézett hozzá Malina Hedvig kálváriája miatt.
“Miként tekint arra, hogy a rendőrség  bejelentette, videófelvételekkel alátámasztott bizonyítékai vannak a közbeavatkozás indokoltságra, és azokat nem mutatja be? Úgy látom, minden úgy van most is, ahogy az Malina Hedvig esetében is történt. Akkor is azt mondta a rendőrség, hogy egyértelmű bizonyítékokkal rendelkezik a lánnyal szemben, utána pedig csak homályos, egymásnak ellentmondó információk láttak napvilágot. Mindenkit vádoltak, csak az igazságot nem keresték! Ma pedig ott tartunk, hogy a bírósági eljárás éppen Malina Hedvig ellen folyik. Mikor vetnek már véget ennek a szégyenletes folyamatnak?” – tette fel a kérdést az MKP elnöke.

– Felvidék ma –