Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke Pécsett a Baranya megyei közgyűlés képviselőivel találkozott.


Kezdeményezte, hogy az Európa kulturális fővárosa projekt egyes programjaiba bekapcsolódhassanak a Felvidéken élők is.

Csáky Pál szerint némileg csökkent Szlovákiában a magyar-szlovák viszonyban tapasztalt feszültség a magyar és a szlovák kormányfő találkozása óta eltelt időszakban. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke erről szerdán nyilatkozott újságíróknak Pécsett, miután megbeszélést folytatott Horváth Zoltánnal, a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökével és Hoppál Péter pécsi fideszes önkormányzati képviselővel.

Csáky Pál úgy fogalmazott: nem lepi meg, ha Robert Fico egyáltalán nem, vagy csak részben fogadja el Gyurcsány Ferenc múlt szombaton, Révkomáromban tett hatpontos javaslatát. Úgy érzi ugyanakkor, a találkozó lehetővé teszi, hogy lépésről lépésre előre lehessen haladni a problémák megoldásában. Az MKP elnöke megjegyezte ugyanakkor, hogy megítélése szerint a hatpontos javaslat reális témákról, problémákról, elvárásokról szól, aki azokat elfogadja, az a gondok megoldására törekszik.

„A jelenlegi szlovák kormánykoalíció előtt két út van: vagy megpróbál normálisan, európai módon viselkedni, vagy tovább fokozza a feszültséget, amely további problémákhoz vezethet” – hangoztatta.

Gyurcsány Ferenc Robert Ficóval való találkozóján kezdeményezte, hogy mindkét kormány vállaljon garanciát arra: a kisebbségi oktatás és kultúra intézményeit megkülönböztetett figyelemmel segíti és támogatja. Ennek részeként a szokásosnál és átlagosnál több támogatást juttat nekik, és igényeiket pozitív megkülönböztetésben részesíti.

Javasolta, hogy a kisebbségi oktatási intézmények szabadon használhassák a másik országban kiadott tankönyveket. Indítványozta, hogy a két ország politikusai fogadjanak el nemzeti-nemzetiségi magatartáskódexet, és állítsanak fel úgynevezett becsületbíróságot.

A kormányfő szerint a felmerülő nemzeti, nemzetiségi sérelmeket közös vizsgálattal tisztázhatnák. A miniszterelnök azt is kérte a Szlovák Nemzeti Tanácstól, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztását, és függessze fel, majd vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát korlátozó rendelkezést.

Csáky Pál annak apropóján látogatott Baranyába, hogy a második világháború után a Felvidékről sok magyart telepítettek ebbe a megyébe. Megállapodott Horváth Zoltánnal és Hoppál Péterrel, személyesen fordul a szlovák és a magyar kulturális miniszterhez, hogy nyújtsanak támogatást a szlovákiai magyar közösségek társulatainak, hagyományőrző csoportjainak bemutatkozásához a 2010-es pécsi Európa Kulturális Fővárosa-programban.

– Szlovákia előtt, a szlovák kormánykoalíció előtt két út van. Vagy megpróbál normálisabban és európaibb módon viselkedni, vagy pedig fokozni fogja a feszültséget. Ez utóbbi problémákhoz vezetne – mondta Csáky Pál a Magyar Koalíció Pártja elnöke.

DunaTV, MNO, Felvidék Ma