Jó lenne hinni, hogy a dunaszerdahelyi szurkolóknak, akiket a hét végén megvertek a szlovák rendőrök, nem a magyarságuk volt a bűnük. Ezt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mondta napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke úgy fogalmazott: a “legapróbb részletekig” ki kell vizsgálni a szombaton, Dunaszerdahelyen történteket.

A Dunaszerdahely és a pozsonyi Slovan mérkőzés negyedórája tartott, amikor a rendőrség benyomult a magyarok szektorába. A szlovák rendőrök 16 magyar állampolgárt állítottak elő, és a sérültek között is van 5 magyar állampolgár. A stadionban a magyar televíziók közül egyedül a DunaSport forgatott.

A helyi hangosbemondó többször felszólította a szurkolókat, hogy tartózkodjanak mindenféle szlovákellenes rigmustól, amit be is tartottak és tényleg nagyon sportszerűen biztatták a csapatukat. Megy a játék és nemsokára a bíró befúj egy szabálytalanságot, és varázsütésre támadtak a rendőrök és már mennek is – mondta Filippov Gergő, a Duna Televízió sportriportere.

A történtekről szó volt az Országgyűlésben is. A miniszterelnök azt mondta: szükség van az eset kivizsgálására.

Adjanak arra magyarázatot, hogy miért volt szükség erre a képekben brutálisnak tűnő és egyelőre az arányosság és a szükségesség tekintetében sok kérdést felvető rendőri beavatkozásra – mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök.

A miniszterelnök szerint saját házunk táján is söpörni kell, mert az nincs rendben, hogy szlovák zászlót égetnek egy rendezvényen Magyarországon. A Fidesz kezdeményezésére délután összeül az Országgyűlés rendészeti bizottsága. Értesülésünk szerint az ülésen tájékoztatást ad Bencze József országos főkapitány az esetről, hiszen a dunaszerdahelyi mérkőzésen jelen volt 5 magyar rendőrtiszt, akik Budapestről érkeztek.

dunatv.hu