A magyarországi Komáromban ülésezett a szlovák és a magyar parlament európaügyi bizottságának küldöttsége – a két elnök – Milan Urbáni és Eőrsi Mátyás vezetésével.

A tanácskozás hozadéka a két bizottsági elnök szerint, hogy minden szinten szükség van párbeszédre, illetve fel kell újítani a rendszeres kommunikációt, s nem csupán a politikusok között, hanem az alapszerződésben rögzített vegyes bizottságok szintjén is.
A szlovák és a magyar képviselők egyaránt úgy vélik, hogy őszinte és hasznos volt a több mint kétórás megbeszélésük. Kölcsönösen egyetértettek abban is, hogy a két ország az Európai Unió segítsége nélkül is képes rendezni viszonyát. „Magyarországon senki sem vonja kétségbe Szlovákia területi integritását, a szlovákiai magyarok pedig lojálisak Szlovákiával szemben. Cserébe viszont elvárják, hogy kulturális identitásuk ne sérüljön” – nyilatkozta a magyar bizottsági elnök Eőrsi Mátyás, hozzátéve azonban azt is, hogy ha Magyarországon valaki Nagy-Magyarországról fantáziál, az aljas őrült. Jogi megoldást kell találni arra, hogy a magyar nacionalisták ne tudjanak sem Magyarországon, sem Szlovákiában felvonulni – fogalmazta meg a magyar politika számára a feladatokat Eőrsi. „Az aljasok zászlót égetnek az egyik oldalon, táblákat festenek le a másik oldalon, nekünk, demokratáknak viszont ezt meg kell akadályozni” – mondta Eőrsi. Hasonlóan vélekedik a szlovák parlamenti bizottság magyar tagja, Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának alelnöke is: „Véleményem szerint a szlovák oldalról alaptalanul van egy nagyon komoly félelemkeltés Magyarországgal és a kisebbségi jogokkal szemben. A Szlovákiában élő magyarok nem ellenségeik Szlovákiának, nem kívánják megbontani az ország területi integritását – ez többször el is hangzott. Az ilyen jellegű vádak alaptalanok és manipulatív jellegűek. Természetesen a szlovák oldal nehezményezi Magyarország irányába, hogy nem tesz látható lépéseket az extrémista csoportokkal szemben és felháborítónak tartják, hogy az ottani felvonulásaikkal kezdenek átjönni Dél-Szlovákia területére. Ez volt az első, ami igazán rezonált” – mondta Berényi.
Milan Urbáni, a szlovák bizottság elnöke úgy véli, kisebb villongások mindig is lesznek, de ezek nem nőhetnek tömeges akciókká. „A szlovákok és magyarok békés egymás mellett élésében vagyunk érdekeltek” – mondta, hozzátéve, hogy ez elsősorban folyamatos párbeszéddel érhető el. Urbáni a jelenlegi helyzetért a párbeszéd felfüggesztését teszi felelőssé. Berényi is úgy véli, hogy csak a kommunikáció segíthet a közeledésben.
„Abban mindenki egyetértett, hogy ebben a kialakult helyzetben kommunikálni kell. Lesznek olyan témák, például a dunaszerdahelyi futballmérkőzés, amelyben továbbra sincs egyetértés. De lesznek olyan dolgok, amiben tovább lehet lépni. De ha nem beszélünk egymással, hanem elbeszélünk egymás mellett és azon versengünk, hogy ki tud nagyobbat mondani a médiában a másikkal szemben, akkor ez a helyzet kezelhetetlenné válhat, amit persze be kell fejezni”.
„Abszurd helyzet alakult ki, mert úgy tűnik, szövetkeztek azok a magyarok, akik nem szeretik a szlovákokat, azokkal a szlovákokkal, akik gyűlölik a magyarokat és diktálnak” – mondta Eőrsi. Urbáni szerint a szlovák oldalon is fel kell hagyni azokkal a vádakkal, hogy Magyarországnak területi követelései lennének. Ez egyébként napirendre került Sergej Helemendík, a Szlovák Nemzeti Párt képviselőjének a felszólalásában is. Berényi József ezzel kapcsolatban elmondta: „Nem volt rossz a hozzászólása, mert elmondta: Magyarország nem veszi figyelembe, hogy a koszovói rendezés óta Szlovákiában a félelmek sokkal nagyobbak, mint korábban. Véleményem szerint jó, hogy ezt elmondta, mert a magyarországi félnek látnia kell, hogy miből indul ki a szlovák politikai gondolkodás, a vádaskodások és a félelmek”.
A komáromi találkozó résztvevői, tehát Berényi József is úgy véli, ezeket az érzékeny kérdéseket most a kormányfőknek kell megvitatniuk. „Igazán eszközei a parlamentnek nincsenek, leszámítva, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról beszélni kell, mivel eszközei most a kormányoknak vannak arra, hogy lépjenek. Reméljük, a miniszterelnöki találkozón elhangzik valami, ami érdemben majd segíti a helyzetet.

Felvidék Ma, Pátria, sk