Azt követően, hogy november 19-én az Alkotmánybíróság érvénytelennek mondta ki a 2006. évi dunaszerdahelyi polgármester-választás eredményét, nyomban megkezdődtek a találgatások: meddig maradhat hivatalában Pázmány Péter?

Vannak, akik azonnal elfoglalnák a helyét, és úgy látszik, az ő szekerüket tolja Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapja, az Új Szó, összhangban az egyik magyar nyelvű internetes lappal.

December 3-i számában ugyanis a napilap “Pázmány nem maradhat polgármester” címmel a címlapon közölt írást, amelyben Radoslav Procházka alkotmányjogász érvelésére hivatkozva téves törvényértelmezésnek minősítette Gejza Petrík belügyminisztériumi osztályvezetőnek a SITA hírügynökség által ismertetett álláspontját, miszerint az érvénytelenített választások esetén az előző ciklusban megválasztott polgármester vezeti tovább a települést. Mivel az előző ciklusban is Pázmány győzött, a Belügyminisztérium értelmezése alapján ő vezeti továbbra is a polgármesteri hivatalt. A magát (dem) szignóval jelölő újságíró azonban nem elégedett meg Procházka véleményével, aki kifejtette, hogy a vonatkozó jogszabályok szerint az alpolgármesternek kell betöltenie ügyvezetőként a polgármesteri posztot. Neki még egy skalp kellett: képzelt riportjában Gejza Petrík saját magát cáfolja, mert (dem) a következő meglepő szöveget adja a szájába: „Az előző polgármester csak abban az esetben tölthetné be ideiglenes tisztségét, ha nem alakult volna meg a képviselő-testület, és nem választott volna alpolgármestert” – mindez idézőjelben, mintha Petrík az Új Szó riporterének nyilatkozott volna. És hogy még jobban a szájába rágja az olvasónak, hogyan vélekedjen az ügyről, még egyet tupíroz, imígyen: „Mint mondta (Petrík – a szerk. megj.), kétség nem fér hozzá, hogy Dunaszerdahelyen az Alkotmánybíróság döntése után az alpolgármesternek kell vezetnie a várost. ”

A dologban csak az a különös, hogy (dem) nem is beszélt Petríkkel az ügyről, ahogy a belügyminisztériumi osztályvezetővel készült, alábbi beszélgetésből kiderül. Hogy miért manipulálja az olvasókat, kinek, minek a kedvéért kockáztatja szavahihetőségét az Új Szó, ki-ki ítélje meg maga.

Gejza Petrík: Nem nyilatkoztam az Új Szónak

Interjú Gejza Petríkkel, a szlovák Belügyminisztériumban a közigazgatás koordinálásával és modernizálásával foglalkozó osztály vezetőjével:

Meglepő volt az Új Szó december 3-iki számában közölt írás, mely szerint Pázmány Péternek, Dunaszerdahely polgármesterének máris távoznia kell a hivatalából. Ez szöges elletétben áll azzal, amit ön fogalmazott meg a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal kérésére megküldött álláspontjában. Nyilatkozott Ön e témában az Új Szónak vagy a Paraméternek?

– Nem. Én mindössze a dunaszerdahelyi városházának küldtem meg egy írásos állásfoglalást. Ez a Belügyminisztérium álláspontját tartalmazza, és minden más, amit összeírogatnak, senkire nézve sem kötelező. Ma hívott fel Dunaszerdahely alpolgármestere, aki szintén jogász, és egyetértettünk abban, hogy a választ egyértelműen megadja a törvény, csak el kell olvasni.

Tehát tömören: Pázmány marad még a polgármester?

– Nem marad, mert a mandátuma az Alkotmánybíróság döntésével lejárt. De továbbra is polgármester marad azért, mert az előző választások eredményeként neki van mandátuma, és addig marad polgármester, amíg az újonnan megválasztott polgármester nem teszi le az esküt.

Vagyis Pázmány az új választásokig marad a hivatalában?

– Igen, de nem abból kifolyólag, hogy a legutóbbi választásokon ő nyert, hanem azért, mert azt megelőzően is polgármester volt. Mivelhogy a legutóbbi választások eredményét az alkotmánybíróság megszüntette, az ő mandátuma csak azután szűnik meg, hogy az új polgármester letette az esküt. De indulhat a soron következő időközi választásokon is. Ha nyer, ő teheti le az esküt. Ezt jelenti az önkormányzatiság, ebbe senki nem szólhat bele.

Az Új Szó és a Paraméter internetes hírportál úgy idézte az Ön véleményét, mintha megszólították volna Önt. Valóban beszéltek Önnel?

– Velem nem beszéltek. Lehet, hogy a sajtóosztályunkkal, ezt én nem tudhatom. Meglehet, hogy látták az írásos állásfoglalásomat, amelyet a SITA hírügynökség adott ki, de engem nem szólítottak meg. Az állásfoglalás, amit írásban megküldtem a városi hivatalnak, nagyon általános. Szlovákia-szerte tucatjával adunk ki hasonlókat. Ez a mi szakmai véleményünket tartalmazza. Bárki vélekedhet másként, de az már bennünket nem érdekel.

pv, Felvidék Ma