Igaz, csak pénteken dönt a Magyar Koalíció Pártjának elnöksége arról, hogy ki vezeti a párt európai parlamenti választásának  listáját, de kiszivárogtatott információk szerint két név már biztos. Az első helyen a jelenleg is EP-képviselő Bauer Edit neve szerepel, a második helyről pedig Albert Sándor indulna, aki ugyan még a Selye János Egyetem rektora, de 2009. január végén már lejár a megbízatása. Csáky Pál, a párt első embere megerősítette a kiszivárogtatott információt, Berényi József elnökhelyettes viszont utalt arra, hogy az elnökség csak pénteken dönt a jelölteket illetően, szombaton pedig az Országos Tanácsnak is meg kell erősíteni az elnökség ajánlását.
Az MKP már korábban is azt hangoztatta, fiatalítani kellene a jelölő listán indulókat és akár új arcokat is bevonni a megmérettetésbe. Októberben szinte majdnem biztos jelöltnek kiáltották ki Csáky Pált, mert akkor problémák merültek fel személyével kapcsolatban a párton belül. De elhangzott korábban Berényi József neve is a jelölést illetően, aki pár hónappal ezelőtt azt nyilatkozta, megvárja, hogyan dönt a párt. Később pedig azon a véleményen volt, hogy az MKP-nak rá itthon van szüksége. Most mindketten azt állították, hogy nem jelöltetik magukat a jövő évi európai parlementi voksoláson. Az MKP négy évvel ezelőtt, 2004-ben még két képviselőt tudott az Európai Parlamentbe juttatni, Bauer Edit mellett még Duka Zólyomi Árpádot, de akkor még 14 helyre pályázhatott Szlovákia. Jövőre viszont – az uniós bővítés miatt – most már eggyel kevesebb képviselőt küldhet. Ennek függvényében így az MKP-nak csak egy képviselője jut be a Brüsszelben és Strasbourgban egyaránt ülésező testületébe.
Felvidék Ma, sk