Az Égtájak Határon Túli Magyar Kulturális Rendezvényszervező és Szolgáltató Iroda közel másfél évtizede a kultúra eszközeivel épít kapcsolatokat Magyarország és a külhoni magyar területek között. Idén Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója, valamint a magyar kultúra napjának jegyében azt a sikersorozatot szeretné folytatni,

amely azt példázza, hogy a hagyomány és a modernitás konfliktusa feloldható, sőt egy-egy színpadi produkció esztétikai értékévé nemesíthető. Ennek jegyében kerül sor az Égtájak Iroda Évnyitójára a Thália Színházban 2009. január 19-én, 18.30-tól.

A Füst Milántól kölcsönzött „Anyád nyelvét bízták rád a századok” című kollázs azokat a szellemi tartalmakat igyekszik bemutatni, amelyek a felvilágosodás költőjének, a nyelvújítás atyjának, a magyar nyelvű, európai színvonalú polgári kultúra megálmodójának, Kazinczy Ferencnek a pályájából villannak föl.

Az immár hagyományosnak nevezhető, egész estét betöltő ÉGTÁJAK évnyitó célja a széphalmi mester, Kazinczy Ferenc szellemében a zene, a tánc és az anyanyelv szálait egymásba fűzni.

A vendégeket Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és dr. Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára köszönti majd.

Ízelítő a hét országból érkező fiatalok műsorából: 

 zene – Kárpát-medencei együttesek – 30 tagú Egyesített Kárpát-medencei nagyzenekar, Bakos Árpád, Kucsera Géza, Csizmadia Anna, Garden Quartett 
 Öt népzenei tájegység táncait egy-egy régió táncospárja mutatja be – a Róna, a Cirkalom, a Tisza, a Ropogó és a Tébláb táncegyüttes szólistái, táncosok a Kárpát-medencéből: Délvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről és Muravidékről. 
Minden régió egy-egy kiváló színésze – Gál Elvira (Szabadka), Fabó Tibor (Komárom), Katkó Ferenc (Beregszász), Nagypál Gábor (Budapest), Váta Loránd (Sepsiszentgyörgy) – kortárs magyar költők (Kovács András Ferenc, Gyimóthy Gábor, Zalán Tibor, Orbán János Dénes, Háy János, Parti Nagy Lajos, Sziveri János és Domonkos István) versét mondja el.
Rendező: Hernyák György (Jászai-díjas), Koreográfia: Brezovszki Roland, Zenei vezető: Juhász Gábor
Művészeti tanácsadó: Hajnal Jenő

Az Égtájak Iroda azt szeretné, ha a műsort követően a nézőkben olyan szellemi térkép rajzolódna ki, amely határok és korlátok helyett a kultúra és a nyelv átjárhatóságának az örömét hirdeti.

Az előadás az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával valósul meg.
Kapcsolatfelvétel: Kubik Elvira sajtóreferens, Égtájak Iroda
Tel: (+36)20 916 32 06
E-mail: kubik.elvira@chello.hu, kubik.elvira@egtajak.com
www.egtajak.com