Földgáz nélkül a szlovákiai háztartások nem sokáig bírják, és bár az ország szakemberei az alternatív energiaforrások felhasználását sem utasítják el, mégsem használják ki megfelelően ezt a lehetőséget a hazai települések. Több mint húsz olyan geotermikus hőforrással rendelkezik ugyanis Szlovákia, melyeket ki lehetne használni elsősorban a háztartások téli fűtésére. Szlovákiai viszonylatban egyedül Galánta és Dunaszerdahely önkormányzata gondolkodott el komolyabban a geotermikus hőenergia felhasználásáról, ami azt jelenti, hogy Galánta szinte teljes mértékben függetleníteni tudta magát a földgáztól az utóbbi években, és a Csallóköz központjának számító város is legalább részben felhasználja ezt az alternatív energiaforrást.
Michal Masaryk, a pozsonyi Műszaki Egyetem Hőenergetikai Intézetének munkatársa szerint az ország nagyfokú függése az orosz földgáztól annak tudható be, hogy az eddigi szlovák kormányok nem igazán gondolkodtak el az alternatív, köztük a geotermikus energiaforrás hatékonyabb felhasználásának lehetőségeiről. „A hiányzó invesztíció, a gázfelhasználás előtérbe helyezése, továbbá a távhőszolgáltatók és a geotermikus hőforrások tulajdonosai közti érdekellentétek csak gátolják az alternatív energiaforrások elterjedését” – mondta Masaryk. A szakember úgy látja, hogy az országban található hőforrások hatékony kihasználásával akár a háztartások néhány tíz százalékának a távhőszolgáltatását is meg lehetne oldani, főképp a nagyvárosokban.

SME, Felvidék Ma, tt.