A gazdasági válság a parlament idei első ülésszakára is rányomja bélyegét. Sürgősségi eljárásban tárgyalják meg a képviselők a kormány indítványait, amelyek a foglalkoztatottság támogatását tűzték ki célul.

Körülbelül 133 millió eurót /4 milliárd koronát/ szán a kormány erre a célra a szociális tárca költségvetése részeként. A tervezett intézkedések a munkáltatók, a munkavállalók, az álláskeresők érdekeit egyaránt szolgálják . A gazdasági válság hatásainak enyhítésére összesen 332 millió eurót /10 milliárd koronát/ különített el a kormány.
Viera Tomanová tárcavezető szerint azonban már most tudni, hogy az intézkedéscsomag kapcsán ez az összeg nem lesz teljes egészében kimerítve. Egyedi megoldásként említette a szociális vállalatok létrehozását. 10 ezer új munkahelyet várnak ettől a megoldástól. Vagyis azt, hogy önkormányzati szinten közmunkát végeztessenek. Az ellenzék ezt a megoldást nem tartja elég hatékonynak. A kormány válságtanácsának több javaslatát azonban támogatni tudja a parlamentben – hangzott el a három ellenzéki vezető találkozója után. Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke szerint többek között azért is, mert azokkal eredetileg épp az ellenzék állt elő. Továbbra is sürgetik a jövedelemadó és a járulékcsökkentést, valamint a közpénzekkel való takarékoskodást. Ez utóbbit például a közbeszerzési törvény módosításával lehetne elérni. Az ellenzékiek indítványozzák, hogy a parlamentben napirendre tűzzék a válságkezelésről szóló vitát. Ha erre mégsem kerülne sor, akkor e témában rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik.

Felvidék Ma, Pátria, dkj,